Lazulnak az építkezés bejelentésének szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység valóban egyszerű lesz.


Az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentése az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg – derül ki a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendeletből.

Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottakon túl a készenlétbe helyezés további feltétele a bejelentés mellékleteként az építész tervező által az elektronikus építési naplóba feltöltött kivitelezési dokumentáció. Ennek tartalmaznia kell az aláírólapot tervjegyzékkel, helyszínrajzot, kitűzési helyszínrajzot, utcaképet, eltérő szintek alaprajzait, metszeteket, homlokzatokat, tartószerkezeti terveket, valamint az épület műszaki berendezéseinek rendszertervét. 

Közbeszerzési szemle

Közbeszerzési aktualitások és jogalkalmazás, tanulmányok, szakcikkek ajánlatkérők, ajánlattevők, hivatalos közbeszerzési tanácsadók, továbbképzés-szervezők, ellenőrző szervek számára

Megrendelés >>

A bejelentésről a telek fekvése szerinti általános építésügyi hatóság a készenlétbe helyezett e-naplóból értesül. 

A rendelet 2016. július 1-jén lép hatályba. 

Egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységnek a 300 négyzetméternél nem nagyobb épületek építése minősül.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

A vállalkozások 80 százaléka megy csődbe az alapító halála után

Ma már ismert tény, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben alapított vállalkozások alapító tömegesen mennek nyugdíjba, elindítva ezzel a rendszerváltó régióra jellemző generációváltás hullámot. Egy friss kutatás szerint ráadásul a vállalkozók 61 százalékának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban, ami számos problémát vet fel.

2023. szeptember 28.

A bíróság módosíthatja-e a megkötött szerződést?

Ha a felek között felmerül egy szerződéses vita, az érvényes kontraktus tartalmától még a bíróság sem térhet el. Ugyanakkor a polgári törvénykönyv rendkívül szűk körben, de ismeri a bírósági szerződésmódosítás intézményét.