Rovott múlt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Valóságos reneszánszát éli a székely rovásírás Magyarországon. Mind több település határában örökítik meg a helyiség nevét az ősi – avagy annak hitt – felirattal, és sokak számára a nemzeti identitás alapkövévé vált e jelrendszer. Azt, hogy nem több évezredes hagyományról, hanem a XV. századi humanisták találmányáról van szó, a nyelvtudomány ma már cáfolja, de az írás igazi eredete az idők homályába vész.


Az utóbbi években számos magyarországi falu vagy város határában állítottak rovásírással készült településtáblát. A kezdeményezők szándéka nyilván a nemzeti hagyomány feltámasztása – ám a gesztus zavarba ejtő következményekkel is jár, és sok tudományos kérdést is felvet. Mivel ugyanis e jelrendszer nem terjedt el a hétköznapokban, a helybeliek nagy része valószínűleg el sem tudja olvasni azt a feliratot, amely a saját települését hivatott megnevezni. Vagy ha mégis nekiveselkedik a jelek kisilabizálásának, feltehetőleg balról jobbra fog haladni – ugyanúgy, mint a magyar nyelvű szövegeknél –, holott a székely rovásírás, hasonlóan a héberhez, jobbról balra olvasandó. Nem is beszélve arról, hogy míg a jelenlegi településtáblák feliratain a helyiség nevében jobbára a latin ábécé betűit egy az egyben átültetik a székely írás jeleire, az eredeti változat(ok)ban sokszor nem – vagy nem a mostani értelemben – használtak magánhangzókat, és több más módon is eltértek a mai logikától.

Politikai alapon

Mindezek miatt az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Történettudományi Intézete, annak is Magyar őstörténeti témacsoportja elérkezettnek látta az időt, hogy idén júniusban nagyszabású tanácskozást rendezzen a kérdésről. A konferencia annál is inkább időszerű volt, mert – bár számos kiadvány lát napvilágot a témában – utoljára 1915-ben adtak ki székely írással írt nyelvemlékeket összegző kötetet.

„Az emberek többsége politikai szimpátia alapján dönti el, hogyan viszonyul a kérdéshez” – jelentette ki a rendezvény egyik előadója, Sándor Klára turkológus, nyelvész. A korábbi SZDSZ-es politikus a kérdés egyik legfőbb hazai szakértőjeként rögtön a jelrendszer elnevezésével kapcsolatban is állásfoglalást fogalmazott meg. Mivel ugyanis ilyen emlékek kizárólag a Székelyföldről származnak, és nyoma sincs annak, hogy ez az írásmód a Kárpát-medencei magyarság szélesebb körében használatos lett volna, illetve fába vésett példa nem maradt fenn, szerinte nem lehet magyar rovásírásról beszélni. Ezért helyesebbnek tartja, ha a szabatosabb székely írás megjelölést alkalmazzuk.

A nyelvész egyúttal megragadta az alkalmat, hogy eloszlasson egy közkeletű tévhitet, miszerint a székely írás nem ősi eredetű, hanem a humanisták találmánya. Való igaz, hogy e jelrendszer Hunyadi Mátyás udvarában vált divattá, reneszánszkori királyunk előszeretettel neveztette magát II. Attilának, s – mivel az ősi múlt fabrikálása a humanista kor egyik sajátossága volt – az ő krónikaírója, Thuróczy János kezdte hirdetni a hun–magyar rokonságot. Ez volt az az éra, amikor Európában egyre-másra kezdték felfedezni a népnyelveket, és kezdték hasonlítgatni őket a fennmaradt ősi nyelvekhez.

Dicsekvés tárgya

A székely írás XIII–XIV. századi emlékei ugyanakkor sok tudós számára egyértelművé teszik, hogy jóval a reneszánsz előtt született jelrendszerről van szó. A fennmaradt emlékek száma leginkább a középkori templomok, illetve falképeik feltárásának, restaurálásának köszönhetően növekszik. A régészek egyes Árpád-kori, illetve a későbbi átalakításukkal létrejött templomokban kőbe vésett, karcolt, valamint néhány esetben rajzolt székely feliratokra bukkantak a helyi pap vagy a templomépítő mester nevével. Ez egyrészt a humanista kor előtti keletkezés bizonyítéka, másrészt cáfolja azt a vélekedést, mely szerint a székely írást – mint úgymond pogány hagyományt – a kereszténység üldözte volna.

Sőt a leletek arról árulkodnak, hogy már a honfoglaló magyarok is használtak rovásszerű jeleket. Ebből, illetve más tényezőkből kiindulva egyes hazai kutatók odáig merészkednek, hogy több tízezer éves múltat tulajdonítsanak az „ősi magyar írásnak”. A komolyan vehető tudósok között azonban közmegegyezés alakult ki, hogy, bár vannak hasonlóságok, ezek egyikét sem lehet azonosítani a székely írással.

Az ugyanis ma ismert formájában nagy valószínűséggel a XIII. század után alakulhatott ki. Ugyanakkor tévedés volna azt hinni, hogy széles körben ismert és használt kommunikációs módszerről van szó. Mai ismereteink tükrében egyértelműnek látszik, hogy még csak nem is információ közvetítésére használták eleink, hanem elsősorban kvázi hivalkodtak az ismeretével. A leghosszabb feliratok is legfeljebb néhány sorosak, és rendszerint edényeken, sírköveken maradtak fenn. Ez – azon túl, hogy elegendő mennyiségű szöveg híján nehezíti a jelek dekódolását és a teljes rendszer feltérképezését – annak is bizonyítéka, hogy ez az írásmód nem a hétköznapi élet része volt. A kutatók felhívják a figyelmet egy jellemző szokásra: a korabeli peregrinus, vagyis külföldi egyetemeket megjárt diákok gyakorta emlékkönyvet vezettek, melybe minden társuktól kértek néhány mondatot, és ki-ki ahány nyelven tudott, mindegyiken – köztük székely írással – feljegyzett néhány szót.

Latin hatások

Amikor a székely írás ma elterjedt változatait szemléljük, feltűnik, hogy annak művelői általában a latin ábécé betűit feleltetik meg valamely ősi jelnek (ez az úgynevezett transzliteráció, amikor voltaképpen csak a betűk alakját és az írás irányát változtatják meg egy latin betűs kifejezés „székelyesítésekor”.) A jelek különlegessége pedig sokakat megtéveszthet, és arra vezethet, hogy a módszert képírásnak gondolják. Pedig – bár eredetileg nem minden kiejtett hangot jelölt írásjel, és a magánhangzók hosszúsága sem volt feltüntetve – ma ismert változata egyértelműen betűírás, még ha az esetleg származhatott is képírásból. Képírásnak azt a rendszert nevezzük, amelyben egy-egy jel nem a nyelv hangjaira, hanem bizonyos jelentésekre utal. Ahhoz, hogy tényleg képírásról beszélhessünk, ezeknek az úgynevezett ideogrammáknak rajzszerűnek kell lenniük, és általában utalniuk kell azokra a dolgokra, amelyeket jelölnek: ilyenkor piktogramról van szó.

Abból a tényből, hogy a betűk formája általában szögletes, sok – főleg önjelölt – tudós azt a merész következtetést vonja le, hogy minden rovásírás közvetlen rokona egymásnak, és az emberiség „aranykorába”, valamiféle közös ősi nyelvhez vezetnek vissza. Tudósok azonban arra a szó szoros értelmében kézenfekvő tényre figyelmeztetnek, hogy az egyes rovásírások – például a székely írás és a germán rúnák – elsősorban a készítési módszerükből adódóan hasonlítanak, miközben semmi közük egymáshoz. Könnyen belátható ez, hiszen a kőbe vésve, fába faragva szögletes jel mindjárt kezd kigömbölyödni, amint papírra vetik.

A székely írásban nem volt központozás, valamint különbség a kis- és nagybetűk között, kiterjedt volt viszont a ligatúrák használata, amikor – például a hely szűke miatt – az egymás mellé került betűk szárait összevonták. Ez a jelrendszer gyakran „ugratja” a magánhangzókat, vagyis egységes hangrendű szavaknál csak az első magánhangzót kell jelölni, illetve leggyakoribb magánhangzóként az „e” rendre kiíratlan marad. Ha a szón belül változott a hangrend, akkor csak az első más hangrendű betűt kellett kiírni. Amennyiben pedig két szó között a mássalhangzók alapján nem lehetett különbséget tenni, a magánhangzókat jelölni kellett.

Mindezek után akkor honnan is származik a székely írás? A tudósok többségi véleménye szerint a türk írásokból fejlődött ki, valahol Belső-Ázsiában. A magyarokhoz – pontosabban a sokak által elmagyarosodott török népcsoportnak tartott székelyekhez – pedig a mai Dél-Oroszország, Ukrajna területére eső sztyeppevidéken, esetleg már a Kárpát-medence területén kerülhetett. (Ebből az is következik, hogy nem egyetlen néphez tartozó jelrendszerről van szó, hanem olyan írásról, melynek elemeit – akárcsak a latin ábácét – több népcsoport is használta.) A nyelvészek nagy része megegyezik abban, hogy a székely írás általunk ismert formájára hatottak a latin betűk is: ennek bizonyítéka, hogy az i és a j, illetve az u és a v formája itt is azonos. Ez akár a humanizmuskori eredetet is bizonyíthatná, de ma már szinte közmegegyezés van abban, hogy a rendszer több évszázaddal korábbi eredetű, s a reneszánsz idején legfeljebb „ráncfelvarrást” hajtottak végre rajta.

Szőnyi Szilárd

 

Ahogy eddig senki sem láthatta a magzatot

Egy nemzedéknyi idővel ezelőtt legfeljebb kidomborodó hasukkal büszkélkedhettek a kismamák, és csak a kórházi vizsgálóban vehették egy-egy pillanatra szemügyre magzatukat egy szemcsés, elmosódott képet mutató monitoron. A technika fejlődésével az ultrahangos képek is élesebbé, a laikusok számára is értelmezhetőbbé váltak, ráadásul már kinyomtatva is megkaphatták őket a szülők. Újabb lépésként megszülethetett a pici első videója – nem egy bébiből lett YouTube-sztár, mielőtt még először vett volna levegőt.

A fejlődés azonban nem áll itt meg, s az egyik tokiói klinikán már születendő gyermekük kézbe fogható, 3D-s, nyomtatott modelljét is megrendelhetik a kismamák, mégpedig pontosan úgy, ahogy a magzat a méhben elhelyezkedik. A szolgáltatás hátterében a BioTexture nevű technológia áll, mely az MRI-módszerrel nyert képadatok alapján vezérli a 3D-s nyomtatót. Minél későbbi a terhesség, annál részletesebb lehet a modell.

www.hvg.hu

 

David Attenborough-ról neveztek el egy új pókfajt

Alig egy milliméteres az újonnan felfedezett ausztrál pókfaj, amelyet David Attenborough-ról neveztek el. Az aprócska pókféle – mely kizárólag a Horn-szigeten található – felfedezőitől a Prethopalpus attenboroughi nevet kapta – közölte Alec Coles, a Nyugat-Ausztráliai Múzeum vezetője.

A Perthben megtartott névadó ünnepségen a 86 éves Attenborough-nak átnyújtották a főpókok alrendjébe tartozó pókocska bekeretezett fényképét. Mint Coles elmondta, természetszeretetéért választották a dokumentumfilmest névadónak, valamint azért az ismert képességéért, ahogy a tudományt hat évtizedes munkássága alatt elérhetővé tette az emberek számára.

MTI

 

A legkorábbi „gyufákat” azonosították Izraelben

Égetett anyagból vagy kőből készített, henger alakú, kúpos végű tárgyakat találtak újkőkori régészeti lelőhelyeken Izraelben, a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint a legkorábbi „gyufákról” van szó. A rejtélyes tárgyakat a jarmúki kultúrához (Kr. e. 8500–Kr. e. 4300) köthető régészeti helyszíneken, a Genezáreti-tó közelében, valamint a Golán-fennsík lábánál tárták fel.

A tárgyakat némely tudós mozsártörőnek vélte, a többség azonban fallikus jelképeknek tartotta. Naama Goren-Inbart, a Héber Egyetem professzorát viszont a hengerek a tűz csiholására alkalmazott pálcikákra emlékeztették. A leleteket elektronmikroszkóp alatt vizsgálta meg munkatársaival, és így fedezte fel a hengerek kúpos végződésén a barázdáltságot, mely akkor keletkezett, amikor nagy sebességgel forgatták a tárgyakat, hogy szikrát csiholjanak.

A tárgyakon szikrák által okozott elszíneződéseket is felfedeztek, felső végükön pedig megtalálták azt a vágatot, amelyet az íj húrja okozhatott, melynek segítségével gyorsabban forgathatták a hengereket.

www.mult-kor-hu


Kapcsolódó cikkek

2024. július 18.

Lehet-e egy cég végrendeleti örökös?

Ha öröklésről esik szó jellemzően mindenki a törvényes öröklésre gondol, ahol természetes személyek, rokonok örökölnek egymástól. A következő gyakori gondolat a végrendeleti öröklés, ahol már nem csak hozzátartozók, hanem a családon kívüli személyek is örökössé válhatnak.

2024. július 17.

Minden vállalkozás megtudhatja, hogy a NIS2 irányelv hatálya alá esik-e

Ugyan június 30-án lejárt Kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvényben meghatározott első fontos határidő, a cégvezetőknek azonban még van idejük pótolni a mulasztást, és időben megkezdeni a felkészülést a támadások elhárítására – nem mellesleg az akár milliós nagyságrendű bírság elkerülésére. De vajon honnan lehet tudni, mely cégek érintettek?