A védőbeszéd stílusaA stílus védőbeszéde


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A perbeszéd a védői munka csúcsa. Csak rajtunk múlik, hogy milyen csúcsot akarunk elérni: az Alpok zord, havas bérceit vagy a településünk határában lévő halmocskát.

Dr. Szitás Benedek
1945-ben született. Alapfokú tanulmányait Miskolcon végezte. A jogi diplomát 1968-ban Szegeden szerezte meg. Ezt követően Miskolcon ügyvédjelölt volt, majd 1971. július 5-től itt ügyvédként dolgozik. 1991-től egyéni ügyvéd. 1981-től a Miskolci Egyetemen retorikát oktat. 1989-től címzetes egyetemi docens. Az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja. Több tanulmány és szakcikk szerzője, szónokversenyek szervezője. Hobbija a klasszikus zene és a kertészkedés.

Meglátásom szerint a védőbeszéd nincs válságban, de kedvezőtlen jelek azért tapasztalhatóak. Az ügyvéd kollegák beszédei helyenként formálisak, rövidek és – amit figyelemre méltónak tartok – stilisztikailag egyre igénytelenebbek, szegényesek.

Az élőbeszéd stílusának, a kifejezésnek az elsekélyesedése általános jelenség, amibe viszont nem lehet és nem szabad beletörődnünk. Tudjuk, hogy különösen a két világháború között több gyűjteményes könyvben kiváló védőbeszédek láttak napvilágot. Ilyenre az utóbbi mintegy hét évtized alatt nem került sor. Véleményem szerint ez arra is visszavezethető, hogy eleink védőbeszédei a nem jogászok számára is élvezetesek, olvasmányosak –, mondhatni retorikai gyöngyszemek voltak. Sajnos manapság elvétve hangzanak el olyan szintű védőbeszédek, amelyek megérdemelnék, hogy az utókor számára könyv alakban is megőrzésre kerüljenek. – Azért, mert az élőbeszéd stílusa általánosságban kétségtelenül hanyatlik, még távolról sem elégséges ok arra, hogy reménytelennek tekintsük a helyzetet, azt elfogadjuk.

E helyen bizonyosan nem kell érvelnem a védőbeszéd eljárási fontossága mellett, de néhány dolgot azért kiemelendőnek tartanék.

Amikorra a büntetőeljárás eljut a perbeszédekig, a bírónak kimondatlanul ugyan, de vitathatatlanul már van valamilyen szintű véleménye az ügyről. Ezt tagadni dőreség lenne. Higgyünk azonban abban, hogy ez ekkor még nem megcsontosodott, megváltoztathatatlan vélekedés. Senkit sem könnyű meggyőzni – beláttatni vele, hogy addigi álláspontja helytelen volt. Az ilyen törekvésekkel szemben – és azt hiszem, hogy ez általános emberi tulajdonság – mindenki bizonyos averzióval viseltetik, sőt: van, aki kifejezetten vereségként éli meg azt, ha korábbi nézete feladására kényszerül. (Persze az ilyen rossz bíró.)

A meggyőzésnek ezernyi mesterfogása lehet, amit akár csak vázlatosan is, lehetetlen számba venni. Azt azonban aligha lehet vitatni, hogy a stilisztikailag szegényes beszéd, lett légyen egyébként szakmailag kifogástalan, nyilvánvalóan nem vagy csekélyebb mértékben lehet meggyőző.

Le style, c’est l’homme – (a stílus maga az ember) – mondta Georges-Louis de Buffon, a nagy francia filozófus, 1753-ban tartott akadémiai székfoglalójában. A jó stílusú védő önmagában, befelé bányászkodik, kifelé építkezik. Ha valakiben, hát a védőben nagy lánggal kell lobogjon az ártatlanság vélelmének tüze. Ez kiapadhatatlan forrás, illetve legalábbis az kellene legyen.

Azt kell mondjam, hogy talán ott van a hiba, hogy a védők többsége a védelmet, a perbeszédet elmondja, de nem adja elő, nem éli meg és nem éli át. A védő át kell érezze a védőbeszéd fontosságát, az élőszó erejét és az érzelmileg átfűtött szónoklat hatásosságát.

Itt szabadjon felidéznem három évtizedes retorikatanári működésem alatt mindig, a hallgatóim figyelmébe ajánlott, Szent Ágostontól származó idézetet: „Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban”. A hallgatóság – s sajátos jellemzői mellett és ellenére a bíró is az – érzékeny műszer, finom szeizmográf. Talán nem is tudjuk, hogy a szónoki emelvényen milyen könnyen és egyértelműen eláruljuk azt, hogy benső meggyőződésünket fejezzük-e ki, vagy csak valamit elmondunk. A hallgatóság megérzi, kitapintja ezt a finom különbséget. Aki érzelmileg szavain kívül marad, akinek szavai és meggyőződése nincsenek összhangban, annak stílusa egyszerű, sekélyes és hatástalan lesz. A mélyen gyökerező hit, az érzelmi tűz jótékony és ösztönző hatással van a stílusra. Az ilyen beszédben talán bocsánatos bűn a stílustörés, a képzavar és az artikulációs hiba is.

A stílus fontosságának védelmében szólnék. A stílus az élőszó értéke. Ékkő, aminek csiszolását sohasem lehet befejezni.

Amikor a védőbeszéd stílusának elszegényesedéséről keserűen szólok, nem a túlzóan kifinomult, agyoncsiszolt, nemes veretű és cirkalmas stílus iránti nosztalgia szól belőlem. Az egyéni és élő stílus, e kettő egysége, érdekében emelnék szót – ha úgy tetszik, tartanék védőbeszédet.

S, hogy mit értek egyéni és élő stíluson?

A stílus maga az ember – idéztem az előzőekben. Ehhez képest persze mindenkinek van valaminő stílusa. A stílus, az elokúció, az a szónoki megnyilatkozási terület, ami a leginkább fejleszthető, sőt egy védő számára kötelezően fejlesztendő.

A stilisztika tudománya gazdag tárházat mutat be nekünk. Csak megjegyzem, hogy az interneten is elérhető Retorikai-stilisztikai lexikon több mint 450 címszót tartalmaz, és a Szathmári István szerkesztésében 2008-ban megjelent Alakzatlexikon több mint 150 alakzatot ír le. Természetesen dőreség lenne ezeket egy-egy védőbeszéd kapcsán maradéktalanul számon kérni –, sőt: a stílusalakzatok – szakszóval: figurák – halmozása dagályossá, élvezhetetlenné tenné beszédünket. Ugyanakkor pl. egy jókor és jól feltett szónoki kérdés, vagy még inkább megfogalmazott metafora egyéni ízt, hangulatot kölcsönözhet védőbeszédünknek.

A magam részéről a stílus egyéniesítése vonatkozásában a metaforát helyezném az első helyre. A metafora átvitt értelemben használt szó vagy kifejezés, olyan sajátos, egyéni azonosítás, ami két dolog, tárgy, személy vagy jelenség között, külső vagy belső tulajdonságuk alapján teremt hangulati hasonlóságot. – Ez a gondolati kapcsolat az, ami egyéni lehet. A metafora, miként mindenféle stílusalakzat helye és értéke vitatott. Az ókori görög-latin szerzők kezdetben nyelvi vétségnek, barbarizmusnak tartották. Ezt követően előbb Gorgiász, utána Arisztotelész ismerték fel és fogalmazták meg értékét. Friedrich Nietzsche Retoriká-jában szellemesen és találóan fogalmaz: „Az az alakzat, amelyet senki sem fogad el, hibává válik. Valamely usus által elfogadott hiba alakzattá válik.” Azt hiszem, hogy ebben a megállapításban van a lényeg. Tudni és merni kell egyéni jellegű gondolat-társításokat megfogalmazni. Ezek egyénivé, színessé és élvezhetővé teszik előadásunkat, s emellett az az értéke sem elhanyagolható, hogy a figyelem felkeltésének és lekötésének egyik leghathatósabb eszköze.

A védőbeszéd stílushibáinak egyik oka kétségtelenül a felkészületlenség. A védőbeszéd fontos sajátossága, hogy az a vádbeszéd után hangzik el, s egyfajta válasz is kell legyen a vádbeszédre. A védőbeszéd tehát jellemzően rögtönzött beszéd. Az viszont nem igaz, hogy a rögtönzésre nem lehet, sőt nem is kell felkészülni. Írásbeli stílusunk – hiszen több időnk van a választékos megfogalmazásokra – kétségtelenül szebb, csiszoltabb, mint az élőszóbeli megnyilatkozásunk. De inkább a stílus legyen némileg az áldozat, semmint hogy beszédünket felolvassuk, vagy „jó tanulóként” a bemagolt szöveget felmondjuk. Ezt a hallgatóság – az az érzékeny műszer – azonnal kimutatja, felismeri. Azt viszont egyértelműen látnunk kell, hogy merőben más annak a védőnek a stílusa, aki alaposan ismeri az ügyet, aki felkészülten áll fel beszélni, mint aki ötletszerű gondolathalmazok egymásutánjában nyilatkozik csupán. Lerögzíthető, hogy igazán jól csak a felkészült szónok tud rögtönözni. A felkészült védőnek elsősorban nem arra kell koncentrálnia, hogy mit fog mondani, hanem legfeljebb arra, hogy miként fogja azt mondani, ekként tehát több idő és figyelem maradhat a választékos stílusra. Bármennyire is felkészültek vagyunk viszont, mindig őrizzük meg a rögtönzés látszatát, élményét, mert a jól rögtönzött védőbeszédre a bíró, a hallgató is jobban figyel. Élvezi a gondolat születését, az együttgondolkodás örömét, a felismerés nagyszerűségét. Jól ki kell használnunk ezeket a lehetőségeket.

Az elmondottak konklúziójaként engedtessék meg nekem, hogy rögzítsem retorikai tanításom alaptételét: Semmi sem hat jobban, mint a rögtönzés meggyőző látszata, de rögtönözni csak a felkészült szónok tud.

Ifjú kollégáink szervezett formában a védőbeszéd megtartására aligha vannak felkészítve. A perbeszédversenyek ehhez nem elégségesek. A retorika csak néhány egyetemünkön fakultatív tantárgy. Az alapoknál kellene kezdeni. Ahogy szoktam volt mondani: Jó lenne utolérnünk a sötét középkort, ahol a retorika a három legfontosabb tudomány közé, a triviumba tartozott.

Dr. Szitás Benedek ügyvéd


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.