Együtt is lehetséges?

Európa mára már túllépett azon, hogy egyszerű gazdasági közösség legyen. A közös agrárpolitika, a közös külpolitika, a kulturális sokszínűség, a lassan kialakulóban lévő közös európai identitás új tartalommal tölti meg az Európai Uniót.

A legfontosabb célkitűzés megvalósult, az Unióban 50 éve béke van, működik a piacgazdaság, kiteljesedik a demokrácia, hangsúlyt kapnak az emberi jogok és az ember méltósága. Európa folyamatosan bővíti magát földrajzilag, történelmileg és kulturálisan, hogy mindannyian összetartozzunk és képviseljük az európai értékeket.

Sokszor felmerül, hogy az újabb és újabb bővítésekkel egy többsebességes EU jön létre, amit természetesen a kohéziós és strukturális finanszírozással, ellensúlyozással tudnak létrehozni. Máris vannak, akik az eurózónában vannak, és vannak, akiknek még sokáig kell várniuk, hogy bekerüljenek az Európai Unióba és euróval fizethessenek.

Tudomásul kell vennünk, hogy nem csak Európa az, ami meghatározza egy-egy ország színvonalát, az Európához való tartozást.

Európa egy lehetőséget kínál a modernizálásra, a felzárkózásra a piacgazdaságban és a versenyben a kis- és középvállalkozások foglalkoztatása, fejlesztése terén és garantálja számunkra a biztonságot, a bizalmat, a békét és a növekedés lehetőségét.

A következő időszak feladata a felzárkózás, a konvergencia erőltetése és a lehetőségekhez képest a siettetése, a Monetáris Unió előírásainak a minél korábban bekövetkező teljesítése, valamint nekünk is fel kell vállalnunk a szolidaritást a csatlakozni kívánó országokkal szemben, hiszen nekünk is jól esett 5 évvel ezelőtt a támogatás, amikor Magyarország EU tagország lett.

A bővítés szó az Európai Unió több mint 50 éves történelmében folyamatosan előfordul, s mára az EU nem csak az érdekek, hanem az értékek térsége is.

Az 500 milliós, 27 országot számláló Európai Unió már keresi a saját identitását, és az értékek, nem pedig elsősorban az érdekek mellett dönt. Az Európai Unió legnagyobb bővítése, amit Bummnak is neveztek, 2004. május 1-jén volt, amikor 10 új tagállammal – Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia – bővítette magát az akkori 15-ök Uniója. Ezzel az átlagos életszínvonal, az egy főre jutó átlagos jövedelem és nagyon sok mutató lényegesen romlott.

Az addig rendelkezésre álló forrásokat több irányba kellett osztani. Értelemszerűen, az ez idő tájt megerősödő országok, mint Írország, Spanyolország, Portugália, Görögország a korábbi dinamikus ütemű fejlődést nem tudták folytatni. Most a rendelkezésre álló forrásokból már nem csak ők, hanem más szegényebb tagországok is részesültek.

2007. január 1-je óta, Románia és Bulgária belépésével egyelőre úgy tűnik, hogy teljessé vált az Európai Unió, de most is tudunk további csatlakozni kívánó országokról. Jelenleg csatlakozási tárgyalások folynak Horvátországgal és Törökországgal, előcsatlakozási vagy társulási szerződési tárgyalások Szerbiával, Albániával, Koszovóval, Montenegróval és Bosznia-Hercegovinával.

Mi serkenti és mi fékezi a bővítés folyamatát?

Először is, az újonnan csatlakozó tagállamok befogadása és feldolgozása több időt vesz igénybe, mint azt eredetileg gondolták.

A közösségi joganyag átvételét mostanra fejezték be az új országok, az egységes piac most fogta fel, hogy 105 millió polgárral bővült az Európai Unió. A közösségi jog a napi gazdasági életben közvetlenül is érezteti hatását. Elegendő, ha az integráció alapját képező négy alapszabadság (az áruk, a szolgáltatások, illetve a tőke és a munkaerő szabad, korlátozás nélküli áramlása) mellett például a közbeszerzésekre, a versenyjogi szabályozásra, a reklám- és fogyasztóvédelmi jogi szabályokra, vagy a határon átnyúló jogvitákra gondolunk. Az életviszonyok rendkívül széles körét felölelő európai joganyag és az ahhoz kapcsolódó európai gondolkodás elsajátítása tehát az új tagállamokban sem kerülhető meg. Magyarországon a jogharmonizáció folyamata már a kilencvenes évek első felében, azaz több évvel a csatlakozást megelőzően megkezdődött.

A schengeni határok folyamatosan változnak. Óriási logisztikai és anyagi lefojtásokkal bizonyos országok, mára belülre kerültek, ezzel komoly erkölcsi, anyagi, biztonságpolitikai felelősséget vállalva. A bővítést követve NATO bővítésre is sor került, garantálva ezzel a térség biztonságát és békéjét.

Az Európai Unió bővítésének akadálya elsősorban a befogadóképesség. Vajon meddig terjedhet ki az Európai Unió úgy, hogy miközben a tagállamok átveszik a közös politikát, mégis megtartsák szuverenitásukat, önrendelkezési jogukat, földrajzi és belső államigazgatási térségeiket?

Egyelőre közös a biztonságpolitika, a külpolitika, az agrárpolitika, de úgy néz ki, hogy csatlakozni fog előbb utóbb az energiapolitika is. A többi még várat magára, ugyanis hangsúlyozzák, hogy Európában a szubszidiaritás elve a fontos, hogy a döntéshozatal az állampolgárhoz a lehető legközelebbi szinten történjék. Ez az elv szoros összefüggésben van az arányosság és a szükségesség elveivel, amelyek feltételezik, hogy az Unió csak olyan esetekben járjon el, amelyekben a szerződés céljának eléréséhez szükséges. Ezért fontos az önkormányzatiság, a regionalitás, a nemzeti igazgatás, a tagállamok kompetenciája.

Jelenleg három tagjelölt ország vár csatlakozásra: Horvátország, Törökország és Macedónia.

A belátható bővítés első várományosa Horvátország, amely tárgyalásaiban rendkívüli mértékben előrehaladott, a fejezetek nagy részét már megnyitották, sőt időlegesen már le is zárták. (Azért időlegesen, mert csak akkor zárnak le minden fejezetet, ha az összeset együtt tudják lezárni.)

A fejezetek lezárása után kezdődhet a csatlakozási szerződés aláírása, majd a ratifikáció.

Horvátország 2003-ban nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Az Európai Tanács zöld utat adott a tárgyalások 2005. tavaszi megkezdéséhez, azonban ennek feltételéül szabta, hogy Horvátország együttműködjön a hágai nemzetközi törvényszékkel a háborús bűnösök kiszolgáltatásában.

A csatlakozásra nagyon szépen felkészült, 4,5 milliós, keresztény Horvátország nem lesz teher Európa vállán, hiszen sem gazdaságilag, sem mértékükben nem hoznak magukkal terhet, sőt inkább hozzáadott értéket adnak.

Horvátország csatlakozása 2010–2011-re várható, amit Magyarország is támogat, hiszen így – a Schengen-övezethez történő csatlakozást követően – eltűnnek a határok, és van lehetőség arra, hogy de facto újraegyesüljön a Kárpát-medencei térség (de jure természetesen ez nem jelent újraegyesítést).

Jelenleg Horvátország csatlakozási tárgyalásai megakadtak egy kétoldali határprobléma miatt (halászati és területi problémák Szlovéniával), de úgy tűnik, ez rövidesen megoldást nyer. Egy finn szakember vezetésével mediációs csoportot hoztak létre és megállapodtak abban, hogy amit ez a tudósokból és szakértőkből álló csoport javasol, azt mind a két oldal elfogadja.

A gazdasági és politikai kritériumokat tekintve Horvátország illeszkedik a korábban felvett országokhoz. 2009. április óta Horvátország és Albánia a NATO teljes jogú tagja.

Törökország már 1963-ban jelezte az EU-hoz való csatlakozási szándékát, de az EU csak 2005 őszén hagyta jóvá, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a szervezet és Törökország között. A török csatlakozási tárgyalások több szempontból is különlegesnek számítnak. A felvételre csak 2014 után kerülhet sor, addig a tárgyalások szüneteltethetők, amennyiben Törökország súlyosan megsérti az emberi jogokat vagy a jogállamiság elvét. A törökök okkal sértődöttek, hiszen Törökország csatlakozását az EU-hoz sokan ellenzik, mint például Németország, Hollandia, Franciaország és az EU régi tagjai.

Törökország felvétele stratégiai, népességi, vallási szempontból is nagy mérföldkő, óriási döntés és kihívás lesz. Jelenleg ennek több ellenzője van, mint támogatója. Látszik, hogy tartanak Törökországtól, elsősorban mérete miatt, másodsorban az emberi jogok helyzete, a nők egyenjogúságának hiánya miatt, harmadsorban pedig a nagyon erős muzulmán befolyás miatt, ami mégis csak az eddigi európai keresztény gyökereket veszélyeztetné. Nem véletlen, hogy Európa megosztott ebben a kérdésben.

Ne feledjük el azonban, hogy Törökország NATO-tagország és sok külön szerződéssel kapcsolódik az EU-hoz, elsősorban piaci, külpolitikai és biztonságpolitikai ügyekben.

Az Európai Unió vezetői 2005 decemberében hivatalosan elfogadták Macedónia (volt Jugoszláv tagköztársaság) 2004 márciusában benyújtott csatlakozási kérelmét, a tárgyalások megkezdésének időpontját azonban nem tűzték ki.

Az EU-bővítésnek igazából jogi akadálya is van, mert a jelenlegi szerződések, főként a legutóbbi Nizzai Szerződés nem ad lehetőséget a további bővítésre. Véglegesítették 27-ben a tagországok számát, mint ahogy véglegesítették az Európai Parlament létszámát és a biztosok létszámát. Az új Lisszaboni Reform Szerződés – elfogadása esetén – majd lehetőséget ad a változásokra, jobban megnyitja az utat a bővítésre, a közös külpolitikát egy európai külügyminiszter alá rendeli és megszünteti azt a rotációt, hogy a Tanács elnöke félévente más tagországból kerül ki.

Melyek azok a problémák, amelyekkel a most már 500 milliós Európának folyamatosan szembe kell néznie?

Változatlanul fennáll az a probléma, hogy egy többsebességes Európa jön létre. Vannak a nagyon erősek és vannak a lassabban haladók. Márpedig a szolidaritás, a kohéziós politikák azt célozzák, hogy ezek ne legyenek, a lemaradók zárkózzanak fel és egységesen fejlődjön Európa.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az euróövezetbe nem mindenki tud belépni a szigorú kritériumok miatt. Magyarország is még 6–8 évig az eurózónán kívül marad, márpedig ez a gazdaságra, a növekedésre, a foglalkoztatásra, a monetáris politikára, a nemzeti pénz stabilitására meghatározó hatással van.

Meg kell oldani az energiaellátás diverzifikálását is, hiszen Európa gázellátása Oroszország függő. Kétféleképpen lehet ezt a helyzetet kezelni: megújuló energiaforrásokat kell használni (bioenergia, szélenergia, vízenergia), valamint meg kell oldani a globális felmelegedés, a klímaváltozás problémáját. Ennek érdekében született az a döntés, hogy 2020-ra az EU tagállamainak összesen a végső energiafelhasználásuk 20%-át megújuló energiaforrásokból kell fedezniük, valamint – szintén 2020-ra – az Európai Unióban az üvegházhatású káros gázok kibocsátását 20%-kal kell mérsékelni. Ugyanakkor minőségi változásokat kell kiépíteni a vegyiparban, a mezőgazdaságban és az autóiparban.

Kezelni kell az energiakérdést, a klímaváltozás problémáját, valamint azt az óriási nyomást, ami a migráció miatt Európára, főként Spanyolországra, Olaszországra, Hollandiára, Görögországra és Angliára nehezedik.

Kezelendők még az európai élelmiszer-iparral és élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos kérdések, kihívások, hiszen Európa nem csak a világ legnagyobb élelmiszer exportőre, de a legnagyobb élelmiszer importőre is.

A világon általános az élelmiszerhiány, folyamatosan napirenden vannak az élelmiszerek minőségével kapcsolatos kérdések. Európának ebben meghatározó szerepe van.

Nem szabad megfeledkeznünk a szervezett bűnözésről és a terrorizmusról sem. Erre állandó, magas szintű együttműködés van, különös tekintettel a kábítószer-csempészetre és emberkereskedelemre. Ez a schengeni feladatok egyike, hogy Európa ne csak a béke, de a biztonság térsége is legyen.

Bár sokan szkeptikusak és megkérdőjelezik Magyarország EU-tagságát, egyelőre Európa garantálja számunkra a biztonságot, a bizalmat, a békét és a növekedést.

El kell követnünk mindent, hogy lépést tudjunk tartani az Unió diktálta folyamatokkal, és akik úgy gondolják, hogy van Európán kívül is élet, azok valószínű a saját bőrükön tapasztalják, hogy Európa nem azt a pozitív változást hozta az életükben, mint amire számítottak. Erről szólt most az Európai Parlamenti választási kampány. Tudomásul kell viszont venni azt, hogy nem csak az Unióhoz tartozás az, ami meghatározza egy-egy ország színvonalát, az Európához való tartozást. Az Unió nem egy megoldás, aminek hatására egy csapásra megszűnik minden probléma. Az EU „csak” lehetőséget kínál a modernizálásra, a felzárkózásra, a piacgazdaság fejlesztésére, a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására azok foglalkoztatása és fejlesztése révén.

Európának – még ha most sokan úgy is érzik – nincs alternatívája. A következő időszak feladata a felzárkózás, a konvergencia erőltetése és a lehetőségekhez képest a siettetése, a monetáris unió előírásainak (maximált infláció, államadósság, költségvetési hiány és munkanélküliség) minél korábbi teljesítése.

Ezt a négy kritériumot kell leszorítani azokra az adatokra, amiket elvárnak, hogy a közös monetáris unióhoz csatlakozhassunk.

Az EU már túllépett azon, hogy egyszerű gazdasági közösség legyen. A közös agrárpolitika, a közös külpolitika, a kulturális sokszínűség, a lassan kialakulóban lévő európai identitás új tartalommal tölti meg az Uniót.

Bár vannak komoly nehézségek, a bővítési folyamatnak még nincs vége. A bővítési folyamatot nekünk is támogatnunk kell, hogy a részben politikai, részben történelmi és gazdasági okok indokolta csatlakozások bekövetkezzenek és az újonnan jövőkkel a térség biztonsága és békéje erősödjék. A közös érdekek és értékek mentén kell haladni, hogy Európa népei jobban megértsék egymást, egy irányba, közös célok felé haladjanak.

Dr. Pál Edith