Hőhullámok ideje
Szenved a világ a forróságtól 2024 nyarán is. Lehet is, kell is tenni ellene, de csak globális összefogással lehet.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jogász szakemberek (köztük bírók, ügyészek, ügyvédek és joghallgatók) részvételével, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciójában állítják színpadra Reginald Rose „Tizenkét dühös ember” c. darabját.
Szereplők:
1. esküdt (Elnök): Dr. Forrai Miklós – ügyész, Szegedi Járási Ügyészség
2. esküdt: Németh György Attila – egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK)
3. esküdt: Dr. Kosztolányi József – egyetemi docens, SZTE TTIK Bolyai Intézet
4. esküdt: Dr. Nagy Erzsébet – bíró, Szegedi Ítélőtábla
5. esküdt: Spitzer Jenő – egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK)
6. esküdt: Varga Norbert – a Szegedi Egyetemi Színház vezetője
7. esküdt: Dr. Ragány Zoltán – ügyész, Szegedi Nyomozó Ügyészség
8. esküdt: Dr. Hegedűs István – bíró, büntető kollégiumvezető, Szegedi Ítélőtábla
9. esküdt: Fekete Gizi – színművész, Szegedi Nemzeti Színház
10. esküdt: Dr. Magyarossy József – ügyvéd
11. esküdt: Gyorgyev Bránimír – biztosítási tanácsadó
12. esküdt: Kiss Máté – hírigazgató, Rádió 88
Őr: Nyéki Tamás – helytörténész
Bíró (hangja): Dr. Harangozó Attila – bíró, a Szegedi Ítélőtábla elnöke
Rendező: Barnák László.
Premier 2014. október 15-én.
Forrás: https://www.jegy.hu/program/12-duhos-ember-53804
Szenved a világ a forróságtól 2024 nyarán is. Lehet is, kell is tenni ellene, de csak globális összefogással lehet.
A magyar tenger népszerűbb, mint valaha. A menetrend szerinti járatok és a programhajók változatos élményt kínálnak, a tóparti településeket pedig vonattal akár éjszaka is elérhetjük.
Elérte a 45%-ot az 5G középsáv globális lefedettsége, azaz már szinte minden második ember számára hozzáférhető az a mobilhálózati technológia a földön, ami a lefedettség és sebesség szempontjából ideális egyensúlyt és felhasználói élményt kínál – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 júniusi kiadásából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!