Madarat tolláról!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Előre is elnézést kérek az ornitológiai elkötelezettségű kollégáktól, mert itt és most nem madarakról, tollakról lesz szó. Tollakról, amelyekkel írunk.

Az írást ezredévekkel ezelőtt találta fel az emberiség, azonban – az írni-olvasni tudás terjedésével – általános készséggé csak a XIX. századra vált. Az írás terjedését legjobban a papír és a papírra jeleket vető íróeszközök megjelenése katalizálta, mert kevés kivételtől eltekintve (dél-amerikai csomóírás, rovásírás) mind az adathordozó kezelése (agyag, fémlap, kőtábla), mind a folyamat lassúsága és körülményessége gátolta a kényelmi szempontú elterjedést. A papirusz (Egyiptom) és a vele rokon pergamen volt az első jelhordozó anyag, amelyet könnyen lehetett kezelni, szállítani és tárolni.

A kínai felfedezés és a birodalom működtetéséhez szükséges hatalmas adminisztrációs igény tette először tömegessé a mai értelemben vett írást, ahol az ecset és a metszett madártoll volt az eszköz és a tinta az adathordozó.

Európában a papír a távolsági kereskedelemmel jelent meg, majd a gyártási folyamat is elterjedt. A kézzel történő adatrögzítés során madártollat és tintát, majd a kódexek elterjedésével színes tintákat és metszeteket használtak. Az arab hatás, majd a Karoling minuszkula-írás elterjedésével vált általánossá a középkorra kontinensünkön a papír-toll rendszer.

A tollakat ekkor még „mártogatós” módszerrel használták, egy mártogatás legfeljebb 8-15 írásjelhez biztosított elegendő alapanyagot, így az írás sebessége erősen korlátozott volt.

Persze ma is kaphatóak mártogatós tollak, tusok – azonban ezek legfeljebb irodadíszként vagy ünnepélyes aláírás során használhatóak kényelmesen. Ilyeneket forgalmaz a www.kosty.hu oldal vagy a www.gardos.hu ajándékkereskedés.

Érthető igényt fogalmazott meg Maad-al-Muizz kalifa, amikor olyan tollat kért embereitől, amellyel folyamatosan lehetett írni, könnyen fel lehetett tölteni és nem kente össze az író kezét, ruháját. Azonban a működőképes töltőtollak megjelenésére a XIX: század közepéig várni kellett. Schwenter 1636-os, majd Poenaru 1827-es találmánya nem terjedt el. Az irídiumhegyű arany tollfej és a jól záró nyersgumi kellett ahhoz, hogy megbízható töltőtoll jöjjön létre és a tinta viszkozitását is úgy kellett beállítani, hogy egyenletesen, szabadon folyjék. A Waterman-csoport az 1880-as évektől kezdte meg töltőtollai tömeggyártását és ma is az egyik legismertebb forgalmazó (aktuális kollekciója megtekinthető a www.waterman.com oldalon, aktuális készletének alapárai 50 és 250 dollár közé esnek).

A töltőtollak története rendkívül érdekes, sok-sok kiegészítő találmány révén alakultak ki a ma ismeretes változatok. A tollak pedig – funkcionalitásuk mellett – a művészet, a divat és az értéktárgyak dimenziójába kerültek. Az alapanyagok sok esetben nemesfémből (ezüst, arany, olykor platina) készültek, a díszítés kínai lakk, gyöngyház, féldrágakő, a rátétek drágakőből készültek, így egy-egy ritka darab korabeli értéke is vetekedett más művészeti alkotásokéval.

A fenti folyamattal párhuzamosan a technológia is fejlődött. A XX. század elejére kialakult az öntöltő-rendszer (Waterman, Sheaffer, Parker), majd a tintatartály ledugaszolásának nehézkessége miatt Waterman kitalálta biztonsági tollát, illetőleg a Pelikan cég piacra dobta saját fejlesztését. Magyarok is jelen voltak a töltőtollak fejlesztésében, például a Pelikan is átvette Kovács Tódor dugattyús megoldását.

A két háború között a tollak hegyei rugalmasak voltak, elősegítve a könnyű folyóírást, később inkább a keményebb tollhegyek terjedtek el (vö: indigóhasználat). Az újabb kényelmi újítás a tintapatron megjelenése volt az 50-es években. Sőt nagyjából általános szabványok is létrejöttek. Átmeneti megoldásként pedig a szivattyús tollakhoz konverter betéteket is árulnak. Friss különlegesség a Pelikan önfelszívó tolla is (Level-sorozat).

A tollak történetében új fejezetet a golyóstoll jelentette, amely minden szinten magyar találmány! A hajszálcsövesség elve alapján Goy Andor és Kovács Sándor hozott létre ilyet, majd Bíró László József testvérével, Bíró Györggyel és Gellért Imrével hozták létre a prototípust és szabadalmaztatták azt 1938-ban. Bíróék Argentínába emigráltak, hazánkban Go-Pen néven Goy Andor hozta forgalomba a golyóstollat. A világ többi részében pedig még ma is sokan hívják a golyóstollat Biro-nak.

A golyóstollak használata először a RAF-nál és más katonai repülési alkalmazások során terjedt el, mert elvileg súlytalanságban is működnek! Az azóta különféle technológiákkal és gázokkal továbbfejlesztett „űrtollak” is nagyjából ugyanezt tudják. A rollerball tollak és filctollak pedig elterjedésük tekintetében nem igazán jelentenek konkurenciát a golyóstollnak. Az olcsó tömeggyártás, az eldobható tollak (vagy olcsó cserélhető betétek) korában úgy tűnt, a töltőtoll a múlté.

No, de aggodalomra semmi ok, ahogyan a mechanikus órák, a benzines öngyújtók, úgy a töltőtollak reneszánsza is bekövetkezett. A hajtóerő itt is a divat, a sznobizmus, a gyűjtőszenvedély és a másoktól való különbözés iránti igény volt. A nagy márkák számára nem volt elfogadható, hogy fél dolláros eldobható ázsiai termékek uralják a piacot, így nem csoda, hogy a módosabb réteg és a kézzel való írást inkább csak aláíráskor használók számára folytatták exkluzív termékeik gyártását.

Ma körülbelül két tucat tollgyártó létezik a felső kategóriában és egyre több máshonnan ismert divatmárka kezdett bele saját neve alatt tollak és kiegészítőik forgalmazásába.

A felső kategória legismertebb szereplőjévé a német Montblanc vált és valljuk be, jól sikerült logójuk semmivel sem téveszthető össze. A legtöbb hamisítvány is ezen név felhasználásával készül. A Montblanc aktuális kollekciója a www.montblanc.com oldalon tanulmányozható, hazánkban többen is forgalmazzák. A cég 1908-ban jött létre és a mai napig legnépszerűbb sorozatuk a Meisterstück már ekkor kialakult. Töltőtollat, golyóstollat, rollerball-t és filctollat is gyártanak. Minden évben kiadnak korlátozott példányszámú sorozatokat. Például a híres írók sorozat 1992-ben indult, de uralkodók, művészek nevével és stílusjegyeivel ellátott tollakat is gyártanak. A cég a teljes divatpalettára igyekszik betörni, órákat, táskákat, parfümöket is forgalmaz. A régi tollak gyűjtői piacán a legkeresettebbek.

A Caran D’Ache svájci cég, kollekciói sok esetben vetekszenek a Montblancéval. Amerikában pedig a Cross tollak hódítanak leginkább. Az anglománok a Dunhill termékeiért lelkesednek, amely szintén jelen van sok más szegmensben is (öngyújtók, órák, dohányipar).

A legismertebb francia márka az ST Dupont, amely szintén gyárt táskától öngyújtóig sok divatterméket. A tárgykultúra erősödésével egy tárgyalás során egyre többen figyelik, a másik fél milyen tárgyakat használ, óráját, tollát, öltönyét honnan és mennyiért vehette. Ez is egyfajta modern értékmérővé vált, amely alapján egy pillantásra fel lehet mérni, ki mennyire jómódú – azaz komoly ember. Ezek a trendek – ítélje meg ki-ki saját szája íze szerint – működnek. Na meg az sem mindegy, az ügyfél első ránézésre láthatja-e kellő komolyságunk egyik lehetséges szimbólumát. Persze néhány komolyabb árú eszköz beszerzése nem jelenthet problémát és akkor már nemcsak a szakma vagy a trend elvárásainak kell engedelmeskednünk, mód nyílik az egyéniség egyediségének kifejezésére is. Ilyen igények kielégítésére dobta piacra például a Montblanc a John Lennon-editiont.

A további alapmárkák a teljesség igénye nélkül: Sheaffer, Forzieri, Graf Von Faber Castell, Rotring, Visconti, Aurora, Senator, Sailor, Bexley. Ráadásul a Cartier, az Omega és sokan mások is gyártanak tollakat, sőt adott már ki a Patek Phillippe is.

A kiegészítők terén az egy-két tollra méretezett tolltartók mellett asztali tolltartók, pénztárcák, kulcstartók, levélnehezékek, névkártya-tartók is kaphatóak, mind-mind az adott gyártó logójával ellátva.

Minden, ami gyűjthető és korlátozott számú, előbb-utóbb – ritkasága miatt is – egyre magasabb árat érhet el. A tollaukciók egyes tételei horribilis áron kelnek el. A Romain Jerome divatcég és óragyártó például a Titanic egyes búvárokkal felhozatott darabjait használta fel 88 darabos luxustollához. A talán valaha elért legmagasabb árat pedig a Montblanc Boheme Royal tolla érte el.

A gyűjtők lelkesedésének csak pénztárcájuk szab határt – néha még az sem. A Visconti Ripple HRH darabját potom 57 000 dollárért kínálják. Ehhez képest egy átlagos limited edition a Montblanctól mindössze 700–2500 dollár közé esik.

Mielőtt gyűjteni kezdünk, előtte tájékozódjunk, nehogy a gyűjteményünk – egyéb értékeink eladását követően – egy darabra koncentrálódjon.

Néhány felső kategóriás tollgyártó és aktuális alapkollekcióik árfekvése, dollárban:

Saját – erősen korlátozott – gyűjteményembe mindig szerettem volna valamelyik kedvenc híres írómról elnevezett darabot (Hemingway, Kafka, Proust) beszerezni, de úgy tűnt, nem fog sikerülni.

Amikor végül egy félreeső repülőtér duty free shopjának mélyén hozzájutottam a Montblanc Writers Edition Egar Allan Poe kiadásához, madarat lehetett volna fogatni velem örömömben és rögtön felrémlett bennem egy korábbi szösszenet – nem ékeskedve idegen tollakkal –: „Sárkány ellen sárkányfű, Edgar Allan Poe”.

 

Ugye nem is sok másfélmillió dollár ezért a szépségért?

Montblanc

280–1 850 USD

SHEAFFER

30–200 USD

Waterman

50–250 USD

Pelikan

70–450 usd

A. T. Cross

100–425 USD

DUNHILL

350–3400 USD

PARKER

15–300 USD

VISCONTI

150–1600 USD

CARAN d’ACHE

60–600 USD

ST. DUPONT

200–400 USD

Graf Von FABER CASTELL

100–600 USD

AURORA

100–400 USD

 

Dr. Takáts Attila


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.