Munkahelyi stresszkezelés – coping-tréning


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A stressz önmagában nem jó és nem rossz – csak tőlünk függ, milyennek ítéljük, s az is, hogy hagyjuk-e, hogy legyűrjön bennünket, avagy megküzdünk vele. A stresszre adott hatékony választ, azaz a sikeres megküzdést nevezi a pszichológia copingnak, amelynek stratégiája és technikái az egyre szélesebb körben hozzáférhető coping-tréningeken elsajátíthatók. Az 1993. évi XCII. tv. a munkavédelemről 54. § (1) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles figyelembe venni a következő általános követelményeket: d) az emberi tényező…

A stressz önmagában nem jó és nem rossz – csak tőlünk függ, milyennek ítéljük, s az is, hogy hagyjuk-e, hogy legyűrjön bennünket, avagy megküzdünk vele. A stresszre adott hatékony választ, azaz a sikeres megküzdést nevezi a pszichológia copingnak, amelynek stratégiája és technikái az egyre szélesebb körben hozzáférhető coping-tréningeken elsajátíthatók.

Az 1993. évi XCII. tv.
a munkavédelemről

54. § (1) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles figyelembe venni a következő általános követelményeket:
d) az emberi tényező figyelembevétele a munkahely kialakításánál, a munkaeszközök és munkafolyamat megválasztásánál, különös tekintettel az egyhangú, kötött ütemű munkavégzés időtartamának mérséklésére, illetve káros hatásának csökkentésére, a munkaidő beosztására,
a munkavégzéssel járó pszichoszociális kockázatok okozta igénybevétel elkerülésére;

87. § E törvény alkalmazásában:
1/D. Foglalkozási megbetegedés: a munkavégzés, a foglalkozás gyakorlása közben bekövetkezett olyan heveny és idült, valamint a foglalkozás gyakorlását követően megjelenő vagy kialakuló idült egészségkárosodás, amely a munkavégzéssel, a foglalkozással kapcsolatos, a munkavégzés, a munkafolyamat során előforduló fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális és ergonómiai kóroki tényezőkre vezethető vissza, (…)

1/H. Pszichoszociális kockázat: a munkavállalót a munkahelyén érő azon hatások (konfliktusok, munkaszervezés, munkarend, foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága stb.) összessége, amelyek befolyásolják az e hatásokra adott válaszreakcióit, illetőleg ezzel összefüggésben stressz, munkabaleset, lelki eredetű szervi (pszichoszomatikus) megbetegedés következhet be.

5/A. Munkahigiénés vizsgálatok: a munkakörnyezetben lévő kóroki (fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális) tényezők feltárására, szintjének, továbbá a végzett munkából és a munkakörnyezet hatásaiból adódó megterhelés mennyiségi meghatározására alkalmas eljárások, valamint olyan vizsgálatok, amelyek eredményeként javaslat tehető a munkából és a munkakörnyezetből származó egészségkárosító kockázatok kezelésére (csökkentésére).

Természetesen nemcsak a megváltozott gazdasági helyzet, az átalakuló munkahelyi, szervezeti struktúrák, a csökkenő létszám miatt megnövekvő munkateher és a bizonytalanságérzés felerősödése az oka annak, hogy mostanában a szervezetfejlesztések legfelkapottabbjai a coping-tréningek, illetve a stresszkezelés legkülönfélébb módozatait felvonultató képzések és szolgáltatások.

A másik oka e tendencia kialakulásának egy, az Unióban már 2002-ben megfogalmazott stratégia (89/391/EGK keretirányelv), amely a stressz által okozott, hatalmas mértékű kiadások csökkentését, azaz a stresszt okozó, a dokumentumban pszichoszociális kockázatoknak nevezett tényezők visszaszorítását tűzte ki célul. Az ok nyilvánvaló: a stressz a második leggyakoribb, munkához kapcsolódó egészségi probléma, az Európai Unió munkavállalóinak ma kb. 20 százalékát érinti. Az összes kieső munkanap több mint fele a stresszel függ össze, az elemzések már 2002-ben, az EU akkori 15 országában a munkához kapcsolódó stressz éves gazdasági költségét 20 milliárd (!) euróra becsülték. Az új tagállamok belépésével ez az összeg megsokszorozódott, s könnyen belátható, hogy a nemzetközi pénzügyi válság következményei is tovább fogják növelni azoknak a számát, akiknek a munka által okozott vagy súlyosbított, stresszel kapcsolatos vagy egyértelműen abból fakadó problémájuk van.

E stratégiaalkotó dokumentum nyomán szerte az Unióban jogszabályokban rögzítették a tagállamok a stressz, mint a betegségek egy jelentős részének kiváltó oka elleni fellépés módját és eszközeit. Ez az irányelv és a tagállami szinten előírt jogszabályok a munkahelyi stresszt határozottan a munkahelyi biztonság és egészségvédelem hatálya alá helyezik. Előírják, hogy a munkahelyi stresszt ugyanolyan logikus és szisztematikus módon kell megközelíteni, mint a többi egészségügyi és biztonsági problémát: a kockázatkezelési modell alkalmazásával, a megelőző intézkedésekre különleges hangsúlyt helyezve kell törekedni a csökkentésére.

Ennek megfelelően Magyarországon egy évvel ezelőtt került be a Munkavédelmi törvénybe egy apró, ám fontos módosítás, amelyet azóta – némi túlzással – „stressztörvényként” emlegetnek (lásd a keretes kivonatot). A törvénymódosítás a munkavédelem körében kötelezővé tette a munkáltatók számára a megelőzést és a védekezést az ún. pszichoszociális kockázatok gyűjtőnéven emlegetett stresszfaktorokkal szemben (is), a védekezés hiányát pedig, akárcsak egy vegyvédelmi vagy tűzvédelmi mulasztás esetén, komoly szankciókkal rendeli büntetni. A törvény betartását az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrzi, amely az előírások megszegését a mulasztás jellegétől függően akár több millió forintos bírság kiszabásával is büntetheti.

Egyes szakmák, hivatások tekintetében persze jogos a kétely egy ilyen rendelkezés betarthatóságával kapcsolatban. A jogászok esetében csakúgy, mint az orvosok vagy a pilóták munkájában a stressz kiiktathatatlan tényező. De tekintettel a stresszre visszavezethető megbetegedések növekvő számára, az ebből fakadó, számszerűsíthető károk elképesztő összegére, nem is szólva a személyiségben, családokban keletkező, jóvátehetetlen társadalmi hatásokról, egyértelmű, hogy mindent meg kell tenni a stresszfaktorok csökkentése érdekében.

A stressz kiváltó okai egyénenként eltérők lehetnek, a törvény ezeket gyűjtőnéven pszichoszociális kockázatokként nevesíti. A fogalom a törvénynek a defínícióra tett kísérlete ellenére is meglehetősen rugalmas, sok minden sorolható ide. Vannak általános, minden szektorra jellemző kockázati tényezők, mint például a dolgozói létszám csökkentése, a tevékenységek kihelyezése, a feladatok és a készségek tekintetében a rugalmasság iránti megnövekedett igény, a határozott időre szóló (munka)szerződések szaporodó alkalmazása, a munkahelyi bizonytalanság és a munka intenzitásának növekedése (nagyobb munkateher és nyomás), valamint a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésének nehézségei tekinthetők ilyennek.

A felsorolt tényezők mellett léteznek egyes munkaterületekre, hivatásokra jellemző, egyedi és speciális stresszorok is, a jogászok esetében ilyenek például az ügyfél helyett és érdekében hozott döntés megnövekedett felelőssége, a tény, hogy nem lehet hibázni, valamint a hatalmas munkateher, a határidők okozta nyomás, a versengő és konfliktusos helyzetek kiemelkedően magas száma. Az ún. „stressztörvény” előírásai és az uniós keretszabályok értelmében a munkáltatónak, tehát az irodavezető partnernek kötelessége ezeket a kockázatokat mérsékelni, illetve megelőzni.

Ha azonban a kiváltó okok magában a hivatásban vagy a kényszerítő erejű, külső, gazdasági körülményekben rejlenek, ez lehetetlennek tűnik. Így a felelős, munkatársai egészségét szem előtt tartó vezető akkor lesz jogkövető, ha lehetőséget teremt arra, hogy megtanulhassák mindannyian, hogyan lehet és kell megküzdeni a stresszel, hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni negatív hatásait. Cseppet sem meglepő tehát, hogy minden szektorban „hódít” a stresszkezelő-tréning, s annak legújabb ága, a coping-tréning.

A copingot, mint fogalmat az ötvenes években vezették be a stresszkutatók. Ez az angol kifejezés (to cope) a megterhelésekkel való megbirkózást, legyűrést vagy azokon úrrá levést jelenti. Meg kell azonban különböztetni a copingot az úgynevezett elhárító mechanizmusoktól: míg az elhárító mechanizmusok a védekezést szolgálják és befelé irányulnak, addig a coping kifelé irányul, a külső megterhelés, veszély leküzdését célozza meg. Hogy egy nehéz élethelyzet, amelyet aktivitással kontrollálhatatlannak, megoldhatatlannak minősítünk, milyen reakciókat vált ki belőlünk, az alapvetően az egyén megbirkózási készségeitől, a copingtól függ. A szakirodalom ennek három fő formáját, a problémamegoldó, az érzelmi, és támogatáskereső coping-stílust különbözteti meg. Alapvető fontosságú tehát, hogy tudjuk, stresszhelyzetben mi játszódik le bennünk, és képesek legyünk a folyamatot irányítani. Az egyre szaporodó coping-tréningeken a résztvevők saját megküzdési stratégiáik feltérképezése, a jól működő coping-stílusuk megerősítése során, saját hozzáállásuk és reakcióik megismerésén keresztül képessé válhatnak elkülöníteni egy új helyzet, probléma kapcsán, hirtelen fellépő szorongást az eszkalálódott, tartósan fennálló, romboló stressztől. A tréning végére feltérképezhezik saját feszültségtűrésüket és feltárhatják frusztrációs toleranciaküszöbüket és kiváló, gyakorlati technikákat tanulnak a stressz oldására, belső energiaforrásaik megrősítésére.

És végül, ha jól figyeltünk, szorgalmas diákok voltunk, minden fontos tudnivalót elsajátítottunk a coping-tréningen, két sürgős telefon közt egyszeriben megértjük majd, miért mondta azt a téma világhírű magyar kutatója, Selye János: a stressz az élet sója.

dr. Bakó Krisztina és dr. Blaski Judit


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.