Szakmai Jogtár ügyvédeknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A CompLex Kiadó Kft. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy intenzív kapcsolatot ápoljon az egyes jogászszakmák képviselőivel, így az ügyvédekkel is. Ennek jele az is, hogy a 2010-ben megjelentetett szakmaspecifikus Jogtárak között első volt az Ügyvéd Jogtár.


Az Ügyvéd Jogtár az idén 18 éves Jogtár továbbfejlesztett változata. Tervezésénél elsődleges szempontként lettek figyelembe véve az ügyvédi tevékenység jelentőségéből, annak bizalmi jellegéből fakadó igények, az egyre szélesedő feladatkörük, a jogi kockázatcsökkentést célzó elvárások. Átfogó ismeret- és szoftvertár, melynek egyes elemei az ügyvédek számára kialakított önálló felületről érhetőek el.

A szakmaspecifikus tartalmak és alkalmazások hátterében az elismert Jogtár vagy Jogtár Plusz teljes tudásanyaga, funkcionalitása áll. Ez bővül további bírósági döntésekkel, nagykommentárokkal, szerkeszthető iratmintákkal, elektronikus és papíralapú nyomtatványokkal, szakmai videókkal. A jogi tartalmak mellett az ügyvédi munkafolyamatot támogató alkalmazások segítik a mindennapi munkavégzést. Ezek közül kiemelendő a MÜK által ajánlott ügy- és ügyfélnyilvántartó rendszer (Officium) és nyomtatványkitöltő program (Cégeditor) legmagasabb tudásszintű változata, mellyel valamennyi elektronikus beadvány elkészíthető. Számtalan mutató (hatásköri, illetékességi) és kalkulátor (pl. kamat-, illeték-, perköltség-, kártérítés-, vagyonleltár-) segíti az ügyvédi tevékenységet.

Az 1 éves Ügyvéd Jogtár 2011 őszén új fejlesztésekkel jelenik meg. Az Iratminta-varázsló alkalmazás számos szerződés- és nyilatkozattípus, valamint azok alvariációinak összeállítása céljából a felhasználót kérdésekkel és a lehetséges válaszok megadásával segíti. A program által feltett kérdések és a megjelölt válaszok alapján egy gombnyomásra elkészül az egyéni igényeknek megfelelő okirat és mellékleteinek alapszövege. A kapott eredmény egy Word dokumentum, mely továbbszerkeszthető, adatokkal feltölthető (pl. az Officiumból). Az Officium – ügy- és ügyfélnyilvántartó rendszer – újdonsága, hogy biztosítja az ügyvédek számára saját űrlapjaik rendszerbe való beillesztését, és ezáltal megoldódott a saját iratminták automatikus adatkitöltése. Új ellenőrzési mechanizmusok kerültek beépítésre a Cégeditorba annak érdekében, hogy minél kevesebb hibás adat kerüljön be a cégjegyzékbe, illetve minél kevesebb esetben forduljon elő, hogy hibás adat miatt nem kap egy cég adószámot.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.