Szilveszter színházzal és marhapofával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamar szívébe zárta a közönség Budapest belvárosában a Rózsavölgyi Szalont, mely kiváló színházi előadásaival, remek színészekkel csábítja a közönséget. Így lesz ez 2014 szilveszterén is, amikor a színdarabot vacsora is kíséri.


Évek óta telt házzal működik a Szervita téren, a Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt fölött az első emeleten a Rózsavölgyi Szalon, mely napközben hangulatos kávéház, este pedig színházzá változik át. A teltház már csak azért is garantált lehet, mert mindössze hetven-hetvenöt szék fér el a kis helyiségben, ám színvonalas műsor is szükséges ahhoz, hogy legyen érdeklődés az előadások iránt. Az előző évadban például tizenegy bemutatót tartott a Zimányi Zsófia irányításával működő szalon, melyek csaknem mindegyike ősbemutató vagy magyarországi premier volt. Az ország legrangosabb színházi fesztiváljára, a Pécsi Országos Színházi Találkozóra két produkciójuk is meghívást kapott. Forgách András színdarabja, a Szorul a hurok Takács Katival, Bánfalvi Eszterrel és Balikó Tamással, valamint a Tisztelt hazudozó! Jordán Tamással és Molnár Piroskával. Ez utóbbi előadás a nyíregyházi Vidor Fesztivál programjába is bekerült.

A szalonban a színdarabokra egy év alatt csaknem 17 ezren váltottak jegyet, és körülbelül háromezren látogattak el az ingyenes eseményekre: könyvbemutatókra, irodalmi és zenei programokra. A 2014-2015-ös évadban hat premier szerepelt, szerepel a tervek között. Szeptemberben már bemutatták Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című művét, mely az író hasonló című regénye alapján készült. Léner András rendezésében a főszereplők között találjuk Pogány Juditot, Gubik Ágit, Őze Áront.

December közepén lesz a premierje Bernard Slade vígjátékának, a Válótársaknak. A november utolsó napján, tragikus hirtelenséggel elhunyt Balikó Tamás keményen készült a premierre színészként is, rendezőként is, a próbák már a vége felé közeledtek. A kétszereplős darab bemutatója nem marad el, Lőkös Ildikó dramaturg állítja színpadra a művet, Balikó Tamás szerepét Lengyel Ferenc veszi át Für Anikó oldalán.

Amyvel és Michaellel, a két főhőssel akkor ismerkedhet meg a néző, amikorra már kihűlt a kapcsolatuk, és elválnak. A három közös gyermek mégis összeköti őket. Az elkövetkező tíz évben alkalmanként találkoznak, megbeszélik közös ügyeiket, s idővel a gyermekek is felnőnek. Vajon ők ketten lehetnek-e barátok? – szól a szerző és a darab költői kérdése.

E vígjáték szerepel szilveszterkor is a szalon műsorán délután és este is. A 16 órakor kezdődő előadás előtt a nézőket egy pohár pezsgővel fogadják. Este nyolctól kezdődik a különleges program, vendégváró ínyencségekkel. Így libamájfalatok kenyérkockán, snidlinges lazacpástétom uborkakorongon, forró káposztás hasé ételcsodák között lehet válogatni a tálcákról, és az üdvözlőitalok sem maradnak el. A század eleji enteriőrben felállított svédasztalokról választhat a néző az előételek közül, melyek a teljesség igénye nélkül: pisztáciás nyúlpástétom fonott kaláccsal, gomolyatorta parajjal és aszalt paradicsommal, gyömbéres prágai sonka boros szilvával… Az előételt a kulturális főfogás követi, Bernard Slade vígjátéka, annak is első felvonása. Majd hosszabb szünet következik, a menü főfogása, a vacsora, továbbá a desszertet. Egy kis ízelítő a főfogásokból: bordói marhapofa pórés rizottóval, tanyasi füstös pulykamell sütőtökös burgonyapürével, paradicsomos házi szélesmetélt parmezán grillázzsal. Az édességek között gesztenyés-meggyes piramis, tojáslikőrös tortlett, csipkebogyós zserbó szerepel. Nem maradhat el a jó bor sem. A desszertet a Válótársak című vígjáték második része követi. Éjfélkor pedig pezsgőbontással köszöntheti a nézősereg az újesztendőt. No és káposztás borsikás malaclevessel vagy fokhagyma-krémlevessel, préselt tökmag olajával.

Népszerűek és a szakma által is elismertek a Rózsavölgyi Szalon színvonalas előadásai

A bemutatók sora 2015-ben is folytatódik a szalonban. Februárban Szakonyi Károly Örvény című darabja ősbemutatónak számít majd. 2000-ben a Rádiószínházban hangzott el az azonos című hangjáték Sződy Szilárd rendezésében, és ő alkalmazza most színpadra a művet. A darab egy szenvedélyes szerelem története, szereplői valós személyek. Főhőse az idősödő Dosztojevszkij, aki végzetesen beleszeret tanítványába, a fiatal Polinába. A lány hagyja is magát, lázad is ellene, így alakulhat ki köztük egyfajta furcsa viszony. A főszereplők Bánfalvi Eszter, Kaszás Gergő, Ozsgyáni Mihály.

Március végén következik egy újabb magyarországi bemutató, John Cariani kortárs amerikai szerző Isten háta mögött (Almost, Maine) című, nyolc jelenetre, valamint egy prológusra, egy közjátékra és egy epilógusra tagolt drámája, mely a szerelem utáni hajsza megannyi forgatókönyvét vázolja fel. Zakariás Zalán rendezi az Ungvári Tamás által fordított darabot, melynek főszereplői Tóth Ildikó és Domokos László.

Ősbemutató lesz májusban Vladimir Nabokov Lolitája is. A világhírű regény felhasználásával Selmeczi Bea írt háromszereplős színdarabot, melyet Bagó Bertalan állít színpadra. A szereplők László Zsolt, Tóth Ildikó és Csobot Adél lesznek.

A színi bemutatók mellett folytatódnak az irodalmi és zenei programok, talk show-k, lesz bridzs- és nőklub, valamint várhatók újabb képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók is.

Íme, egy apró kulturális ékszerdoboz a főváros közepén.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nem csak a húszéveseké az online világ

Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest. Egyebek közt ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felmérése, amely az életkoron túl a nem, az iskolázottság, valamint a munkavégzési és a háztartásbeli körülmények internethasználatra gyakorolt hatását is vizsgálta.