Mi tartja meg a hallgatókat?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Van-e jövője a szakkollégiumoknak, egyáltalán, milyen pluszt adhat a hallgatóknak? Melyik módszer életképesebb: elmélyülni egy adott témában vagy elmozdulni az interdiszclipináris megközelítés felé? Ér-e valamit a munkaerőpiacon a tehetséggondozás? Minderről Feledy Botonddal, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektorával beszélgettünk, aki az intézmény irányítása mellett külpolitikai szakértőként is jelen van a közéletben.

Idén ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium. Bemutatná röviden magát az intézményt?

– A szakkollégium az 1990-es alapítás után 2000-ig önállóan működött, majd 2000-ben a jezsuita rend vette át a fenntartását, amely már a kezdetektől fogva szerepet vállalt az intézmény életében. A régi kispesti épületből 2011-ben költöztünk a Horánszky utcában lévő, több mint 100 éves házba, a Jezsuita Rendház szomszédságába.

Ön szerint milyen változást hozott, hogy az ezredforduló óta a jezsuita rend az intézmény fenntartója?

– A névváltozáson kívül más alapvető változást nem látok, hiszen a cél mindvégig azonos volt: a kiemelkedően tehetséges egyetemi hallgatóknak szeretnénk olyan környezetet teremteni, amelyben nemcsak magas szakmai színvonalat érhetnek el, hanem egy értékközpontú és a társadalmi felelősséget szem előtt tartó keresztény értelmiség tagjaivá válhatnak. Mivel a szerzetesrendek a katolikus egyházzal párhuzamosan működnek, ennek megfelelően a jezsuita rend is egy önálló működésű, a maga szerkezetében dolgozó és a következtetéseket onnan levonó autonóm szervezet, ahogy említettem, a legnagyobb, több mint tizenötezer szerzetessel működő rend.

Maga a jezsuita szemlélet alapvetően onnan indul vagy válik érthetővé, hogy egy nagyon komoly lelkiségi háttér mellett jezsuita szerzetesnek azt szentelik fel, aki megszerez a felkészülés során legalább két diplomát, tanult külföldön, adott esetben minőségi tudományos munkát is végez. Gyakran látunk vendégül külföldi jezsuitákat, valamint fontos célunk, hogy az észak-amerikai jezsuita egyetemekkel is együttműködést alakítsunk ki, és azt a nyugati, transzatlanti értéket, amit ott negyven év nem szakított meg, át tudjuk ide emelni és új módszertanokat, tudást, megoldásokat, kapcsolatokat is be tudjunk hozni. Az, hogy Ferenc pápa jezsuita, óriási erőt ad, illetve lehetőséget teremt, szóval a mai egy különlegesen jó helyzet egy jezsuita szakkollégium számára is a katolikus közösségen belül.

A rendszerváltás előtt a szakkollégiumok leginkább azok a fórumok voltak, ahol azt is meg lehetett fogalmazni, ki lehetett mondani, amit a politika akkor még nem engedett. Milyen változáson ment át a szakkollégiumi mozgalom, mi az, amit ma adhat a diákoknak?

– Ma a szakkollégiumi rendszert –  az országos tudományos diákköri mozgalom mellett – a nemzeti tehetséggondozás egyik pillérének tekinti a kormányzat. Bár megjegyzem, azon túl, hogy ennek tekinti, túl sok pénzzel nem egészíti ki a munkánkat, hiszen a kétszámjegyű millió forintra, amit hivatalosan a szakkollégiumoknak dedikálnak, több mint negyven akkreditált szakkollégium van, de az országban közel százan hívják így magukat.

A szakkollégiumi mozgalom a kilencvenes években alapvetően két módszertannal kezdett el dolgozni: az egyik egy szakhoz kapcsolódva, egy tudományterület elmélyítésén munkálkodott, mint például a Rajk vagy a Bibó, amelynek én is tagja voltam. A másik nagy mozgalmi ág szépen, lassan, búvópatakként dolgozott a kilencvenes években, majd a kétezres években terjedt el igazán, ez a multidiszciplináris megközelítés, amelyet a Szent Ignác is követ.

Hogy fest a multidiszciplináris megközelítés a gyakorlatban?

– Rendkívül izgalmas, amikor a zenetörténésztől kezdve az orvoson át adott esetben a jogászig együtt hallgatnak a diákok például egy „Etika és jog” című szemináriumot. Még inspirálóbb, ha ennek keretében előkerül egy jogeset, mondjuk az, hogy ki lehet-e venni egy kínai börtön fogvatartottjának veséjét – az eset megoldása kapcsán már csak a csoport összetétele miatt is hihetetlen sokrétű megközelítéssel találkoznak a hallgatók. Egyébként a tudomány fejlődésében is azt látjuk, hogy a Nobel-díjak jó részét a társadalomtudományok és a közgazdaságtan esetében is a tudományközi, például a gazdaságpszichológia területén elért eredmények miatt adták ki az utóbbi időben. Ezzel azt mondom, hogy szerintem igenis van értelme, hogy ezeket a területeket és a közöttük lévő párbeszédeket erősítsük. A bolognai rendszernek köszönhetően a hallgatók három évig tanulnak valamit, amiben aztán el is kellene mélyülniük, egy multidiszclipináris szakkollégium ennek az ellensúlyát kívánja adni, pontosabban kiegészíteni horizontális tudással és olyan készségekkel is, amelyeket nem oktatnak mostanában sok egyetemen. Retorika, önismeret, prezentációs technikák…

Említene egy konkrét példát?

– Például az nagyon jó, hogy valaki le tud fúrni egy olajkutat az Alföld közepébe, de mi olyan embereket szeretnénk a szakkollégiumból kiengedni, akik azt is látják, hogy mi történik azon túl, ha ez a vállalkozás megvalósul: hány munkahely teremtődik, milyen infrastruktúra kell hozzá, milyen társadalmi változást fog előidézni, és ennek milyen társadalmi felelősségvállalással összekapcsolható következményei vagy tennivalói fognak akadni, tehát fel tudja mérni tettének társadalmi következményeit is. Ha pedig tudományosan igényes hallgatóról van szó, aki véletlenül itthon marad kutatni, akkor érteni fogja, hogy miről beszél egy közgazdász, miről egy jogász, és ezt a kettőt le tudja egymásnak fordítani. Ezek a szakemberek tudományosan és a munkaerőpiacon is nagyon keresettek. Mi ebben a modellben hiszünk és a Szent Ignác e modell mentén dolgozik.

Ön 2012 óta vezeti a szakkollégiumot. Jogászként hogy került ebbe a pozícióba?

– Nem biztos, hogy a jogász minőségem volt az a legfontosabb ismérv, ami engem idehozott, bár biztos, hogy szerepe volt benne. A Szent Ignácosokkal először 2007-ben találkoztam, amikor tanársegédként három szemesztert oktattam az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ők pedig különböző témákkal, versenydolgozatokkal kapcsolatban jöttek konzultációra. Ekkor készítettem nekik egy fejlesztési tervet. 2011-ben ugyanők kerestek meg, hogy az újraalapítást és szakkollégium költözését követően a korábbi, általam írt tervet nem hajtanám-e végre, vállalnám-e a szakkollégium irányítását.

Jogászként mely területek érdeklik legjobban?

– Igazából engem a jogból az összehasonlítás és a nemzetközi kitekintés fogott meg már az egyetemen is. Nagyjából már a harmadév után láttam, hogy a hagyományos jogi pályák abban a formában, ahogy ezt az egyetemen prezentálták, nem tudtak megfogni. Nem mondom, hogy feltétlenül rosszul voltak prezentálva, de nem úgy, hogy engem bármelyik pályára ráállítottak volna. Az egyetemen legjobban a társadalomtudományi segédtantárgyakat, a jogszociológiát, a filozófiát, etikát és a kriminológiát szerettem. Ezek voltak azok a tárgyak, amelyeknél úgy éreztem, nagyobb kitekintési lehetőségem van. A szakjogi tárgyakba, vagy mondjuk a polgári perjogba sajnos soha nem tudtam eléggé beleszeretni, mert valamit kívülről megtanulni soha nem tudtam, sőt, világéletemben pocsék versmondó voltam. Sokat foglalkoztam az infokommunikáció területével is, de a fő irány a nemzetközi tanulmányok diszciplínája maradt, amelyet már Franciaországban végeztem el, egy jogösszehasonlító akadémiával együtt.

Ha mégis a klasszikus jogi pályán marad, Ön szerint ma milyen szakterületen dolgozna?

– Megmondom őszintén, klasszikus értelemben vett jogászként mindössze három hónapot dolgoztam az egyetem után, a kodifikációs oldalon, ahol kormányrendelet-tervezeteket írtunk. A jogász szakmából ez, a kodifikáció állt hozzám a legközelebb: a rendszerteremtés, az ösztönzők elhelyezése, régi-csúnya szóval élve a társadalmi mérnökösködés azóta is foglalkoztat mind jogászként, mind a politika iránt érdeklődő állampolgárként. A családunkban egyébként hagyományosan pályaelhagyó jogászok vannak, édesapám ügyészből lett tévés riporter. Egyfajta családi felfogás volt, hogy a jogi egyetem egy olyan univerzális egyetem, ahonnan majd bárki bármi lehet. Ez a szüleim generációjánál, abban a rendszerben jól működött, de azt már nem tudtuk, hogy vajon nekem ez beválik-e. Amikor jelentkezni kellett, első helyen a jogot, másodikon az informatikát jelöltem. Mindkettőre felvettek, de akkor az egy olyan év volt, hogy nem lehetett választani, jogra kellett mennem. A családban többeknél láttam, hogy a megszerzett jogi tudás vagy a jogi szemlélet az életük egyéb területéhez is hozzátett valamit. Ezt utólag én is így élem meg, azaz a jog rendszerszeretete vagy rendszerszemlélete abszolút belém rögzült. Amit látok, lebontom apró elemeire, utána összerakom a magam felfogása szerint, de ha kell, akkor ezt még kétféleképpen meg tudom tenni.

Visszatérve a szakkollégiumra, hogyan lehet bekerülni, milyen a felvételi rendszer?

– Budapesti szakkollégiumok közül azon kevesek egyike vagyunk, akik már érettségiző diákok közül is felvételiztetünk. A pozitív döntésünk akkor lesz érvényes, ha valóban fel is veszik egy budapesti egyetemre az emberünket. Emellett a felvett diákjaink harmadát egyetemisták teszik ki, tehát egy viszonylag nagy korfával dolgozunk, ha lehet ilyet mondani, de hát tényleg, 18-22 évesig bárki bekerülhet az intézménybe. Az, hogy gimnázium után közvetlenül hozzánk érkeznek, egyrészt kockázat, hiszen nem tudjuk és ők sem tudják még, hogy az egyetemen hogyan fognak teljesíteni, bírják vagy nem bírják, ezért is próbáljuk időmenedzsmenttel és más tárgyakkal is a lehető legjobban felkészíteni őket, hogy már az első félévtől tudjanak optimálisan energiát fektetni a tanulásba és ne aprózzák szét magukat. Másrészt ennek megvan az az előnye, hogy a szocializációs közeg az érkezés pillanatától fogva adott, itt egy szakkollégiumi közösség, ami segíti őket akár emberileg, akár szakmailag, és ez egy viszonylag biztos kapaszkodó. Úgy tűnik, hogy ez működik, van rá kereslet, hiszen az elmúlt évben 171-en jelentkeztek a 14 meghirdetett helyünkre. Ez nyilván szólhat a szakmai munkánknak is és a jó elhelyezkedésnek is, úgyhogy a legmegfelelőbb jelentkezők kiválasztására egy viszonylag összetett felvételi eljárást dolgoztunk ki, a modern HR-ben bevett értékelő központ (assessment center) mintájára.

Konkrétan joghallgatók mennyien vannak most a szakkollégiumban? 

– Azt látom, hogy az elsőseink között most valamiért nincsenek túlsúlyban a jogászok, de felmenő rendszerben mindig van évfolyamonként egy-két hallgatónk a budapesti jogi karokról.

Ön szerint mi lehet ennek az oka?

– Nem biztos, hogy reprezentatív a mintánk, tehát nem azt mondom, hogy kiábrándult a jogászság a szakkollégiumokból, de az is lehet, hogy a népszerűsítésünk éppen nem úgy sikerült közöttük, ahogy szerettük volna. Az ELTE-nek nyilván erős a „Bibós” háttere, a Pázmányon pedig a szakkollégiumi mozgalom eleve jóval kevéssé ismert, akkreditált jogi szakkollégiuma sincs az intézménynek. Ettől függetlenül szeretnénk, hogy a következő években ezt a magyar képzés szempontjából meghatározó vonalat, amit a jogi karok jelentenek, vissza tudjuk hozni. 

Hogy mit tudunk nekik nyújtani? Az első hároméves képzés a szakkollégiumi időben is egy alapképzésnek számít, amikor készségfejlesztéssel, általános kulturális ismeretek bővítésével foglalkozunk és a profilunkra jellemző kötelező tárgyakat oktatjuk. A készségfejlesztéshez tartozik a logika, érveléstechnika, önismeret-pszichológia, tanulás-módszertan, időmenedzsment – ezek mind olyan tárgyak, amelyeket az egyetemen nem, vagy csak kevéssé oktatnak, a munkaerőpiacon viszont később hasznosak lehetnek. Nagyon bíztatjuk a diákjainkat arra, hogy írjanak más szakirányon tanuló szakkollégistákkal közösen TDK-dolgozatot, mondjuk valamilyen jogi-közgazdasági kérdésről, vagy akár a betegjogokról, illetve bármilyen más interdiszciplináris témakörről. Harmadrészt próbálunk saját ösztöndíjakat teremteni arra, hogy a mesterhallgatóinkat külföldre is ki tudjuk részképzésekre küldeni. A magyar hallgatók, tehetséggondozásban részt vevők jelentős része magától is elmegy külföldre – sokkal szerencsésebbnek látom, hogy ha már kimegy, akkor a mi ösztöndíjunkkal menjen ki, így megmarad az intézményi kötődés is.

Említette, hogy viszonylag bonyolult felvételi eljárást dolgoztak ki. Elmondaná röviden, hogy működik ez a gyakorlatban?

– Mivel a vidéki gimnáziumokból is jelentős mennyiségű felvételiző van, az első forduló nem lehet más, mint online, amikor egy internetes felületen meghatározott idő alatt kell egy kérdőívre válaszolniuk, de természetesen kérünk önéletrajzot és egy motivációs levelet is. A kérőívekre adott válaszokat egy háromfős felvételi bizottság és egy ötfős diákbizottság értékeli, közösen döntjük el, hogy kik lesznek, akiket behívunk személyesen is. A diákokból álló felvételi bizottság mellett a döntésben a tanulmányi vezető, a diákbizottság vezetője és én vagyunk benne. Az eljárást figyelemmel követi a szakkollégium lelkésze is, aki megfigyelési joggal rendelkezik és hozzáteszem, nagyon jó és hasznos tanácsokat szokott adni. Minden évben megpróbáljuk előre megfogalmazni, hogy milyen profilú hallgatókat szeretne a kollégium az adott évben felvenni – itt nem konkrét szakirányra gondolok, hanem leginkább olyan ember- és személyiségtípusokat keresünk, akikről úgy gondoljuk, hogy mielőbb képesek beilleszkedni a szakkollégium életébe, akár a végzősök miatt felszabaduló pozíciókon keresztül. Az írásbelik kiértékelése után jöhetnek a szerencsés behívottak a szóbeli napra, amely egy-egy diáknak 24 óráig, míg a jelentkezők száma miatt nekünk négy napig tart. Ez alatt formális, informális meghallgatásokon és a korábban említett AC-feladaton vesznek részt.

Egy teljes nap azért nem kevés. Milyen feladatokat kell ezalatt megoldaniuk a jelentkezőknek?

– Rögtön a megérkezés után, az első estén egy közösségi vacsorán vesznek részt, amelyen elindul egy beszélgetés arról, hogy mi az, ami érdekli őket, miért szeretnének hozzánk jönni, mit várnak a jövőtől. Másnap egy szakmai meghallgatás következik, amit a vezetőség visz, majd utána a diákmeghallgatás, amelyen különböző játékokon keresztül próbáljuk kicsit jobban megismerni őket. Ide egyébként bárki beülhet a szakkollégiumi diákok közül is. Ezután vesznek részt a négy órás értékelő központ jellegű feladaton, ami tulajdonképpen egy szimulációs játék, a szakkollégiumi életet játsszák el előre. Itt a pszichológus hallgatóink nagyon aktívak, hallgatók adják a szükséges megfigyelőket egy külső tanácsadó cég professzionális felügyelete mellett.

Milyen szakmai beszélgetést lehet folytatni egy végzős gimnazistával? Vagy ez a rész a tanulmányokról szól leginkább?

– Nem igazán. Mi a vitakészséget, a tájékozottságot figyeljük, amit nem abszolút értéken, hanem minden hallgatónál igyekszünk magához képest mérni. Fontos, hogy mennyire tud reflektálni dolgokra, mennyire tud egy vitában részt venni, mennyire nyitott, általában ezeket próbáljuk lemérni az adott méretű lexikális tudással.

Az, hogy a szakkollégium fenntartásában aktív szerepe van a jezsuita rendnek, jelent-e bármilyen, a hallgatók életvitelét befolyásoló kötelezettségeket? Például kötelező-e a miséken való részvétel?

– Nálunk a vallási élet alapvetően önkéntes alapon megy. Ismerve a jezsuitákat, tényleg azt mondom, hogy nem érdemes őket összehasonlítani az egyház képviselőinek bármely tagjával csak úgy, hiszen itt a fiatalok szemében is rendkívül vonzó, sok nyelvet beszélő, külföldön végzett páterekről van szó, akiknek egyenesen keresik a társaságát. Ugyanígy a vallásos programokat is maguk a diákok keresik, legyen szó egy miselátogatásról, vagy a jezsuiták „specialitásáról”, a lelkigyakorlatról. Az, hogy semmi sem kötelező, meg is szokta lepni azokat a hallgatókat, akik például egy olyan egyházi gimnáziumból érkeznek, ahol kötelező volt a heti többszöri miselátogatás. Egy olyan szakkollégiumba, amelynek a nevében a szent, és a jezsuita szavak is benne vannak, nyilván nem fog jelentkezni olyan, akitől ez a mentalitás fényévekre van – nemcsak felvállaljuk, hanem hirdetjük is, hogy az egész szakkollégiumi élet a szakmaiság, a közösség és a lelkiség mentén szerveződik. Akár vallásközinek is hívhatnánk ezt a párbeszédet, hiszen a kollégiumban vannak török hallgatók, görög katolikusok, kínai ateisták, tehát nincs olyan előítéletünk, hogy ide csak katolikus hallgató jöhet, sőt. Kifejezetten szeretném, hogy mindenféle világlátás megjelenjen amellett, hogy a gerincét már csak a nevünkből adódóan is a magyar keresztény hallgatók fogják adni.

Külpolitikai szakértőként is sok interjút ad, illetve publikál. Mi a véleménye, milyen következményei lesznek a párizsi terrortámadásnak?

– A Daesh, vagyis itthon Iszlám Államként emlegetett terrorista csoport épp most rendeződik át a területi alapú közel-keleti működéséből egy al-kaidás jellegű, hálózatos és földalatti működésbe. Ez önmagában hatással lesz megint az európai életvitelre, ha tovább folytatják a merényleteket. Az európai identitás keresésében következhet talán pozitív fordulat a terrorizmus, bevándorlás és uniós politikai krízis hatására: mert vagy előre menekülünk, vagy tényleg szétforgácsolódhat a mostani európai közösség. A helyzet most nagyon gyorsan képes változni, óriási a felelősség a döntéshozók és a véleményvezérek vállán, hogy ne az alacsonyan csüngő gyümölcsök leszakításának kísértésébe essenek, hanem a néha verítékes, de hosszú távon kifizetődő megoldást válasszák.

Fotó: Rózsa Zsuzsanna

---