13 év kiskorú zaklatásáért jogerősen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy saját kislányával erőszakoskodó 37 éves Zala megyei férfit ítélt el a bíróság.


Másodfokú eljárásban 13 év fegyházbüntetésre ítélt csütörtökön egy saját kislányával erőszakoskodó 37 éves Zala megyei férfit a Pécsi Ítélőtábla. 

A táblabíróság közleményében felidézte: a vádlottat márciusban a Zalaegerszegi Törvényszék mondta ki bűnösnek szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, amiért 13 év fegyházra ítélték.

[htmlbox BDT]

Az ismertetés szerint a büntetetlen előéletű vádlott volt élettársi kapcsolatából született gyermekével 2015. nyarától úgy találkozott, hogy havonta egy hétvégét panzióban töltött vele. A 12. életévét még be nem töltött serdülő lányához a vádlott szexuálisan vonzódott. Fenyegetéssel és esetenként erőszakkal „súlyosan szeméremsértő” cselekményeket is elkövetett a vele szemben. A vádlott saját magáról készült pornográf fényképet küldött telefonon a kislánynak és arra is rávette, hogy ő is küldjön neki hasonló felvételt.     

A védelmi fellebbezések miatt másodfokon eljáró ítélőtábla a vádlott által elkövetett cselekményt szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntettének, valamint zaklatás vétségének minősítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta – áll a tájékoztatásban. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.