Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szegedi bíróságok hétnapos munkavégzéssel és 130 kijelölt bíró munkájával készülnek a migráns ügyek elbírálására.
Az Országos Bírósági Hivatal a Szegedi Törvényszék megnövekedett feladatainak ellátásához nem csak a szükséges személyi feltételeket, de a tárgyi eszközöket is folyamatosan biztosítja.
Mintegy 130 bíró segíti majd kirendeléssel a Szegedi Törvényszék munkáját. A Gyulai Törvényszékről kettő, a Szolnoki Törvényszékről pedig három bíró kolléga már szeptember 15-től munkába áll Szegeden, míg a többiek – szükség esetén – 40 fős turnusokban váltják egymást. Az egyes törvényszékek és ítélőtáblák elnökei további 90 bírósági titkárt és 245 bírósági tisztviselőt rendelnek ki a várható válsághelyzet kezelésére.
A kirendelt bírák és a titkárok többletfeladataikat saját munkájuk mellett, vagy kizárólagosan látják el.
A Szegedi Törvényszék gondoskodik a szükséges hivatali ügyintézők számáról és a megfelelő tárgyalótermek kialakításáról, hogy méltó körülmények között fogadhassák az ügyfeleket.
A jogszabályi rendelkezés alapján a bíróságoknak a határzár jogellenes átlépésével, annak megrongálásával és építésének akadályozásával kapcsolatos büntetőügyeket minden más büntetőeljárást megelőzően kell lefolytatniuk.
Az új típusú ügyek száma nagyban függ attól, hogy hányan kísérlik meg a határon a büntetőjogi szabályozás alá eső cselekmények elkövetését, illetőleg, hogy a bevándorlási hivatal határozatait követően mennyi ügy kerül majd bírósági szakba felülvizsgálat folytán.
Ügyvédvilág hírlevél |
---|
Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő. Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről. |
A megnövekedett ügyérkezés – jelen pillanatban – kiemelten a bíróság két ügyszakát érintheti. Az egyik a Szegedi Járásbíróság büntető ügyszaka, a másik pedig a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság közigazgatási ügyszaka.
A Szegedi Járásbíróság büntető ügyszakában 2015. szeptember 15. és szeptember 30. napja között kitűzött büntetőügyek tárgyalásai beállításra kerültek, a büntető ügyszakos bírák a jogszabályi rendelkezés alapján a büntetőeljárásokat a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején minden más ügyet megelőzően kell lefolytatniuk.
Ennek keretében a Szegedi Járásbíróság bírái hétköznapokon 8 órától 18 óráig meghosszabbított munkarendben, míg szombaton és vasárnap 8 órától 16 óráig látnak el tárgyalási tevékenységet, amennyiben ezt az ügyérkezés szükségessé teszi.
A közigazgatási ügyszakban lefolytatandó felülvizsgálati eljárások keretében – amennyiben személyes meghallgatás szükségessé válik – a meghallgatásokat a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületében fogják lefolytatni, amely meghallgatások a tranzitzónákon kialakított meghallgató szobákkal kép- és hangfelvétel továbbítására alkalmas összeköttetés formájában kerülnek lefolytatásra.
Az Országos Bírósági Hivatal a Szegedi Törvényszék megnövekedett feladatai ellátásához szükséges támogatást biztosítja, amelynek során nem csak a megnövekedő munkateher ellátását biztosító személyi feltételek, de a tárgyi eszközök biztosítása is folyamatosan biztosításra kerül.
A bírósági szervezetrendszer egésze, azon belül pedig a jelen pillanatban többletfeladatok ellátásával megbízott Szegedi Törvényszék is folyamatosan és megfeszített erőkkel dolgozik azon, hogy a módosító törvény hatályba lépésétől kezdődően biztosítsa a szervezetre háruló többletfeladatok maradéktalan ellátását, az időszerű és magas színvonalú ítélkezési tevékenységet.
(Forrás: OBH)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!