15 évvel ezelőtti szentesi gyilkosság ügyében emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az áldozat holttestét 2007 nyarán találták meg, de a büntetőeljárás során felmerült adatok alapján csak 2020-ban azonosították az áldozatot.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 57 éves férfi ellen, aki elhurcolta és megölte volt élettársát 15 évvel ezelőtt Szentesen. A vádhatóság életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt.

Eltervezte a gyilkosságot

A férfit európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el, majd az osztrák hatóságok közreműködésével 2020 júliusában szállították Magyarországra, ahol gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették.

A vádirat szerint a férfi és a nő a 2000-es évek elején ismerkedett meg, élettársi kapcsolatukból gyermek is született. A nő 2006 elején – bár tartott a férfitől – úgy döntött, hogy elhagyja. Egy bérelt ingatlanba költözött Szentesen, és már mással tervezte a jövőjét. A férfi ezt látszólag elfogadta, valójában azonban elhatározta, hogy megöli a nőt, ezzel pedig megszerzi közös gyermekük felügyeleti jogát.

A vádlott tudta, hol lakik a nő és azt is, hogy az ingatlant kutyával őrzik, ezért mérget szerzett be, eltervezte a gyilkosságot, és várta az alkalmat.

A nő 2006. július 21-én este a gyerekkel volt otthon. A vád szerint a férfi – aznap este és másnap reggel között valamikor – bement a szentesi lakóingatlanba, megmérgezte a házőrző kutyát, majd közös gyermeküket a házban hagyva elhurcolta a nőt. Ezután ismeretlen helyen bántalmazta volt élettársát, aki ennek következtében meghalt. A férfi ezután a Tiszába rejtette a nő holttestét.

Életfogytig tartó börtönt kért az ügyészség

A vádlott azt a látszatot akarta kelteni, hogy a nő önként távozott az ingatlanból, ezért magával vitte a sértett biciklijét, majd reggel megjelent a nő szüleinél azzal, hogy nem tudja elérni a lányukat.

A nő apja ezután átmászott a kerítésen, és a házban egyedül találta a kétéves gyermeket. A nő eltűnését még aznap bejelentette a rendőrségen.

A nő holttestét 2007 nyarán megtalálta egy horgász, akkor azonban nem tudták azonosítani. A büntetőeljárás során felmerült adatok alapján végül 2020-ban azonosították az áldozatot.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Szegedi Törvényszékre, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – közölte a Fővárosi Főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.