30 migránst ítéltek el a múlt héten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróság huszonhat vádlottat egy évre, négyet két évre kiutasított Magyarország területéről.


 Harminc ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság az előző héten – tájékoztatott a Szegedi Törvényszék szóvivője.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság huszonhat vádlottat egy évre, négyet két évre kiutasított Magyarország területéről. Négy esetben a bíróság visszaküldte az iratokat az ügyésznek.

A vádlottak többsége koszovói vagy török állampolgárságúnak vallotta magát, de volt, aki szerb, iraki vagy szír személyi adatokat közölt.

HMJ – Hatályos Magyar Jogszabályok három nyelven

Több mint 350 jogszabály, több mint 120 Legfelsőbb Bírósági határozat rendelkező része, a kettős adóztatásról szóló egyezmények jelentős része, több mint 100 Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást, több mint 120 Versenytanácsi határozat három nyelven. Az új Jogtáron online módon is elérhető.

Bővebb információ és konstrukciók >>

A vádlottak a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt és felett átmászva léptek illegálisan magyar területre.

A bíróság ítéleteit – egy kivétellel – az ügyész, a vádlottak és védőik is tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek egy kivétellel úgy nyilatkoztak, hogy nem kérik a tolmács által lefordított ítélet írásbeli kézbesítését az anyanyelvükön.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.

2024. június 13.

A kiváló jogi szolgáltatás alap – ehhez kell további értéket hozzáadni

A világon mindenhol, így Magyarországon is versenyhátrányba kerülhetnek (és valószínűleg kerülnek is) azok a munkavállalók, akik nem akarják vagy nem képesek használni a mesterséges intelligenciát – erre hívja fel a figyelmet a Magyar Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmány.