Banki kibercsalások útvesztője, avagy hogyan ne sétáljunk csapdába? – 2. rész
A cikksorozat most megjelent, második rész elkövetési módokat mutat be, valamint tanácsot ad, hogy mit tehetnek a károsultak.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény (Kp.) hatálybalépésével a 193 közigazgatási és munkaügyi bíró mellé – előzetes becslés alapján – több lépcsőben, jövő novemberig további csaknem kétszáz bírót kell kinevezni.
14 bírósági titkár és 1 külsős pályázó kap kinevezést, illetve 26 bírót helyeznek át másik bíróságra.
Jelentős változások történtek 2018 januárjától a közigazgatási és munkaügyi bíráskodás területén. A 20 közigazgatási és munkaügyi bíróság közül 8 kiemelt, regionális szerephez jutott, a fellebbvitel pedig a megyék helyett a fővárosban összpontosul. A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény (Kp.) hatálybalépésével a 193 közigazgatási és munkaügyi bíró mellé – előzetes becslés alapján – több lépcsőben, jövő novemberig további csaknem kétszáz bírót kell kinevezni.
Az első ütemben, 2017. szeptember 15-éig összesen 45 bírói álláspályázatot hirdettek meg, 26-ot a regionális illetékességű közigazgatási és munkaügyi bíróságokon, 19-et a Fővárosi Törvényszéken. Ezek közül 41 pályázat elbírálása már megtörtént. A 41 álláshelyre – a teljes feldolgozottság szerint – összesen 1038 pályázat érkezett, ebből 900 volt érvényes. 750 érvényes pályázatot nyújtottak be a bírósági szervezetben dolgozó bírák, titkárok, s 150 érvényes pályázat érkezett a szervezeten kívülről, túlnyomórészt állami alkalmazottaktól. A pályázat elbírálásának eredményeként 14 bírósági titkár és 1 külsős pályázó kap kinevezést, illetve 26 bírót helyeznek át másik bíróságra.
Már a következő pályázatok is megjelentek a Bírósági Közlönyben. A második ütemben 2018. január 22-éig lehet a pályázatokat benyújtani.
A cikksorozat most megjelent, második rész elkövetési módokat mutat be, valamint tanácsot ad, hogy mit tehetnek a károsultak.
A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!