A menekültek védelmére emlékeztet az ENSZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az Európa Tanács az emberi jogok világnapját megelőzően adott ki nyilatkozatot.


A menekültek és a bevándorlók alapvető emberi jogainak tiszteletben tartására és a nemzetközi kötelezettségvállalásaik betartására intette Európa országait az emberi jogok világnapját megelőzően Strasbourgban kiadott nyilatkozatában az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az Európa Tanács szerdán.

A közös nyilatkozat arra kéri a kormányokat, a civil szervezeteket és a média képviselőit, hogy szálljanak szembe a menekültek védelmét célzó intézkedéseket aláásó rasszizmussal és az idegengyűlölettel.

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia

2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel.

Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet.

Részletes program és jelentkezés >>

Soha nem látott számban indultak útnak Európa felé migránsok és menedékkérők. A váratlan helyzet megoldására az egyetlen esély az, ha Európa közösen cselekszik – fogalmazott a nyilatkozat szerint António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa.

A menedéknyújtást nem pusztán a nemzetközi jogrend rögzíti, hanem az európai alapértékeknek megfelelő cselekedet a háború, vagy üldöztetés elől menekülők befogadása. A menekültek érkezését üdvözlő tömegek és az intoleranciát, vagy idegengyűlölet szítók táborai jól mutatják a társadalom rezonanciáját – fogalmazott a főbiztos. 

Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára az emberi jogok világnapja alkalmából kiadott nyilatkozatában hangsúlyozta: amint valaki beteszi a lábát a kontinensre, az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint ugyanazok az alapvető jogok illetik meg, mint bárki mást Európában. A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy több mint 900 ezer ember érkezett idén Európába, négyszer annyi, mint au előző évben. Ezért az UNHCR továbbra is elkötelezett a közös megoldás mellett, hogy Európa fokozni tudja befogadóképességét a védelemre szorulók érdekében.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.