A Versenyhivatal meghallgatja az ÉVOSZ-t


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal piaci konzultációt kezdeményez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével, amely a közelmúltban az építőipari nyersanyagok és termékek jelentős áremelkedésére hívta fel a figyelmet. A felpörgő építkezések és felújítási hullám mellett kiemelten fontos a tiszta verseny az építőipari alapanyagok piacán, amelyre a Gazdasági Versenyhivatal is különös figyelmet fordít.

A piaci konzultáció célja az építőipari szektorban tapasztalható áremelkedés okainak feltárása és az ágazat esetleges versenyproblémáinak minél alaposabb feltérképezése. Az utóbbi hónapokban erősödik az építkezésekhez szükséges alapanyagok iránti kereslet, és ezen termékek árának emelkedése is megfigyelhető.

Annak érdekében, hogy a lakásfelújítási támogatások, a családok otthonteremtési kedvezményei és az új lakásépítéseket ösztönző kormányzati lépések kedvező hatásai minél teljesebben érvényesülhessenek, a Gazdasági Versenyhivatal most és a jövőben is jelentős erőfeszítéseket tesz az építőipari alapanyagok piacain a tiszta verseny biztosítására.

versenyjogi vizsgálat

A nemzeti versenyhatóság tavaly ősszel indított átfogó jellegű versenyfelügyeleti eljárást a hazai cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A hatóság emellett az elmúlt egy évben előzetes vizsgálatokat folytatott le számos más építőipari alapanyag (például tégla, tetőcserép, szigetelő- és burkolóanyagok, nyílászárók) forgalmazásának piacán annak érdekében, hogy feltárja ezen termékek értékesítési rendszerét.

A fentieken túl a versenyhatóság figyeli és elemzi azokat az ágazatokat, amelyek a magyar gazdaság újraindításában és növekedésében nagy szerepet töltenek be: a 2020. szeptemberében létrehozott Gazdaságfejlesztési és Versenypártolási nevet viselő külön szakmai műhely keretében nyomon követi e piacok működését, a verseny struktúráját, az érintett vállalkozások piaci helyzetét, az ármozgások okait, illetve az esetleges versenyproblémákat és torzulásokat.

„A nemzeti versenyhatóság elkötelezett a magyar gazdaság újraindításában és versenyképességének növelésében, ezért a nemzetgazdaság teljesítményét közvetlenül befolyásoló, a vállalkozások és a magyar emberek széles körét érintő építőipari alapanyag piacokra is kiemelten figyelünk. Az indokolatlan, inflációt gerjesztő áremelésekkel szemben a rendelkezésre álló eszközeinkkel fel fogunk lépni. Ahogy az egyedi jellegű jogsérelmeket, úgy az ágazati szereplők átfogó jelzéseit is alaposan megvizsgáljuk, hiszen a közvetlen piaci információk segíthetik a tiszta verseny megőrzését. E szellemben várjuk konzultációra az ÉVOSZ-t.” – mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

(gvh.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.