Ab-döntés a közhatalmat gyakorlók személyiségvédelméről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A személyiségvédelem egyes esetekben a közhatalmat gyakorlóknak is jár közügyekben – mondta ki határozatában az Alkotmánybíróság (Ab).

Az Ab egy alkotmányjogi panasszal kapcsolatban hozott döntésében, amelyet hétfőn tett közzé honlapján, megállapította: a közhatalmat gyakorlókról, a politikusokról közügyekben megfogalmazott értékítélet főszabály szerint nem lehet jogi felelősségre vonás alapja, de egyes esetekben őket is megilleti a személyiségvédelem.

Az alkotmányjogi panasz indítványozója a közösségi médiában több olyan bejegyzést tett közzé, amelyekben a helyi önkormányzat jegyzőjét bírálta. Többi között azt írta: „kérem, hogy sújtsanak le már erre a rasszista képviselő-testületre és jegyzőnőre”, illetve „számomra olyan, mintha adócsalók lennének, és ennek részese a helyi jegyző is”. Ezt követően egy közmeghallgatáson az indítványozó kijelentette, hogy „a jegyző kétszer is feljelentette őt, és a rendőrségen hamis tanúvallomást tett”.

Az eset miatt indult perben az elsőfokú bíróság becsületsértés és rágalmazás miatt elítélte az indítványozót, majd ezt a döntést mind a másodfokú bíróság, mind a Kúria megerősítette.

Ezután fordult az indítványozó az Ab-hez azzal, hogy a támadott bírósági határozatok sértik a véleménynyilvánítás szabadságát, mivel az indítványozó egy közszereplővel szemben, közérdekből gyakorolt bírálatot.

Az Ab most közzétett döntésében kiemelte: a véleménynyilvánítás a közügyek vitatásával kapcsolatban különleges alkotmányos védelmet élvez. A közhatalmat gyakorlókkal és a közszereplő politikusokkal szemben közügyekkel kapcsolatban megfogalmazott értékítélet főszabály szerint nem lehet jogi felelősségre vonás alapja, de őket is megilleti a személyiségvédelem, ha az értékítélet magán-, illetve családi életüket érinti vagy a megfogalmazott vélemény az emberi méltóság korlátozhatatlan tartalmát sérti.

Az Ab határozatának indoklása szerint az emberi méltóság korlátozhatatlan tartománya kétféleképpen sérthető meg. Egyrészt azzal, ha az érintett emberi mivoltát vonják kétségbe, másrészt ha a megszólaló öncélúan támadja „a személyiség és az identitás lényegét alkotó vonásokat”. Ez a jogsértés olyan objektív alapot teremt, amelyre a bíróságok a becsületsértés büntetőjogi értékelésekor is hivatkozhatnak.

Az Ab ugyanakkor a konkrét ügyben támadott bírói döntést megvizsgálva megállapította: az nem ad számot arról, hogy a közmeghallgatáson a jegyzőre vonatkozó tényállítás milyen szempontok mérlegelésével került ki a közügyek vitájának köréből, a véleménynyilvánítás büntetőjogi eszközökkel történő korlátozása tehát jelen ügyben nem tekinthető alkotmányosnak. A Kúria végzése nem állt összhangban a bírói mérlegelésre vonatkozó alkotmányos követelményekkel, ezért a döntés alaptörvény-ellenes, így azt az Ab megsemmisítette.

A határozat teljes szövege elérhető az Ab honlapján. A határozathoz három alkotmánybíró – Czine Ágnes, Pokol Béla és Szívós Mária – csatolt különvéleményt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.