Akár tizenkét évet is kaphat a légpuskával emberekre lövöldöző férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Akár tizenkét év fegyházbüntetést is kaphat az a férfi, aki tavaly áprilisban Székesfehérváron, az általa bérelt hetedik emeleti lakás ablakából engedély nélkül tartott, távcsővel felszerelt légpuskával célzott lövéseket adott le egy bevásárlóközpont előtt elhaladó, az autóbuszmegálló irányába gyalog közlekedő, illetve ott várakozó emberekre.

A Fejér Megyei Főügyészség keddi közleménye szerint a Székesfehérvári Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben.

Az ügyészség emlékeztetett arra, hogy a vádlott öt – köztük négy kiskorú – sértettre adott le célzott lövést. A sértettek közül hárman könnyebben megsebesültek, azonban fennállt a súlyosabb sebesülés kialakulásának reális veszélye is.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly áprilisban három nap alatt fogta el az elkövetőt. A büntetett előéletű, 35 éves dunaharaszti lakos ideiglenes lakóhelyén tartott házkutatáson egy légpuskát, céltávcsövet és lőszereket foglaltak le.

A Székesfehérvári Törvényszék az előzetes letartóztatás elrendelésekor közölte, hogy az egyik sértettet a jobb combján, a másikat a bal szeme alatt, míg a harmadik, kiskorú sértettet a hátán találta el a lövedék, amely nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. A másik két célzott lövés a sértetteket nem találta el, a lövedékek a földbe csapódtak mellettük.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.