Alkotmánybírósághoz fordult a bíró egy őrizetbe vett hajléktalan ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kaposvári Járásbíróság az eljárást felfüggesztette és kezdeményezte az Alkotmánybíróság egyedi normakontroll eljárását.

A Kaposvári Járásbíróság kihirdetett végzésében egy 54 éves őrizetbe vett hajléktalan ügyében az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak
megsértése szabálysértés miatt folytatott eljárást felfüggesztette és kezdeményezte az Alkotmánybíróság egyedi normakontroll eljárását – áll a bíróság  közleményében.

A járásbíróság álláspontja szerint ugyanis a szabálysértési törvénynek jelen ügyben alkalmazandó szabályai az Alaptörvénybe ütköznek.

A bíróság álláspontja szerint a Szabálysértési törvény 178/B. § (1) bekezdésében írtak az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának az elesettek és szegények megsegítésének
kötelezettségét kinyilvánító részével, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményével, az I. cikk (3) bekezdésének az alapvető jogok korlátozására vonatkozó és a XV. cikk (1) bekezdésében írt törvény előtti egyenlőségre vonatkozó rendelkezésével, továbbá a (2) bekezdés szerinti diszkrimináció tilalma követelményével, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés szerinti tisztességes tárgyalás követelményével és a (7) bekezdésben rögzített jogorvoslathoz való joggal ellentétesek.

A bíróság a fentiekre figyelemmel a szabálysértési eljárást felfüggesztette és az Alkotmánybíróságnál egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett. Indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Szabálysértési törvény hajléktalanokról szóló rendelkezésének Alaptörvénybe ütközését, azt visszamenőleges hatállyal semmisítse meg és rendelje el a jogerős határozattal befejezett szabálysértési eljárások felülvizsgálatát. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye – zárul a közlemény.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.