Állatkínzásért ítéltek el két férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Állatkínzásért ítélt el a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság két román állampolgárt, aki két teherautóba 142 malacot zsúfolt be – közölte a Miskolci Törvényszék szóvivője.

Gyurán Ildikó tájékoztatása szerint a két férfi Szlovákiában vásárolta a malacokat, az állatokat Magyarországon keresztül Romániába akarták vinni két kistehergépkocsival úgy, hogy egyikbe 59, a másikba 83 malacot zsúfoltak. Cigándon egy ellenőrzésen buktak le.

A vádlottak előzetesen a két autó rakterét átalakították, hogy minél több állat beférjen, az így kiképzett felső szintre is állatokat zsúfoltak be. Nem gondoskodtak arról, hogy az állatok friss levegőhöz jussanak, ivóvízzel sem voltak ellátva, így a hosszú utaztatás akár pusztulásukat is okozhatta volna.

A bíróság egy év, végrehajtásában 1 év 6 hónapra felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a két férfira, a büntetlen előéletű vádlottak a bűncselekmény elkövetését beismerték, így a bíróság tárgyalás mellőzésével rótta ki rájuk a büntetést.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

A Kúria szerint is új eljárásra van szükség a pécsi buszbeszerzési ügyben

A pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos büntetőügyben a Kúria helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla által hozott végzést, amely a korábban első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, és az új eljárásra a Szekszárdi Törvényszéket utasította – közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden.

2024. október 22.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyal a parlament

Az önkormányzatokat és egyéb belügyi ágazatokat érintő törvényjavaslatokat tárgyal kedden az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzet 2025. május 18-ig történő meghosszabbítását kezdeményező előterjesztés is.