Átkísérte az zöldhatáron: 5 és fél év


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Embercsempészés, valamint határzár tiltott átlépéséért járt az 5 és fél év első fokon.


Gyorsított eljárásban öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy férfit, aki tizennégy migránst kísért át a zöldhatáron – tájékoztatott a Szegedi Törvényszék szóvivője.

A bíróság a vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettében mondta ki bűnösnek.

Az ítélet szerint vádlott megállapodott megbízójával, hogy három társával együtt 14 magukat szír és török állampolgárnak valló migránst átjuttat a szerb-magyar zöldhatáron.

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia

2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel.

Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet.

Részletes program és jelentkezés >>

A vádlott hétfő este találkozott társaival, majd valamennyien a szerb-magyar zöldhatár vajdasági oldalához mentek, ahol már várták őket a mások által odaszállított migránsok. A csoport a határzárhoz gyalogolt, ahol a vádlott társai megemelték a kerítést, a határsértők és az embercsempész pedig átbújtak alatta. A zöldhatárról a vádlott vezetésével egy előzetesen megbeszélt találkozóhelyre indultak, ahonnan a migránsokat Nyugat-Európába szállították volna tovább, de a határrendészek Szeged-Gyálarét külterületén elfogták őket.

A bíróság döntése ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.