Az ügyek 80 százaléka egy éven belül befejeződik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy másfél millió új ügy érkezik a bíróságokra évente, 80 százalékuk egy éven belül befejeződik – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) csütörtökön.


Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg az OBH-t, hogy csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága egy hat évig húzódó munkaügyi perrel összefüggésben kimondta: ismétlődő probléma, hogy a magyar igazságszolgáltatás nem képes ésszerű időn belül ítéletet hozni polgári peres ügyekben, és ezt Magyarországnak orvosolnia kell.

Az OBH válaszában azt írta: az Európai Bizottság által összeállított igazságügyi eredménytábla adatai szerint Magyarország az ítélkezés hatékonyságára vonatkozó mutatók többségét illetően már az elmúlt években is a tagállamok első harmadában foglalt helyet. A 2015 márciusában megjelent legfrissebb adatok szerint pedig a polgári peres ügyek intézésének gyorsasága alapján a magyar bíróságok a hatodikak az Európai Unióban.

Próbálja ki az Ügyvéd Jogtárat!

Most két hétig ingyen használhatja az Ügyvéd Jogtár teljes tartalmát és csaknem valamennyi funkcióját: Több mint 150 000 döntvény, több mint 1500 iratminta és több mint 40 időgépes kommentár. Változásfigyeltetés és ügyfélbarát kezelőfelület.

Kipróbálom >>

Felidézték azt is: Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke A szolgáltató bíróságokért! elnevezéssel programot hirdetett, amelynek egyik célja, hogy megszüntessék a késedelmeket. Mivel az ítélkezés hatékonysága a bíróság mellett a jogalkotó, az ügyészek, az ügyvédek, a szakértők és az ügyfelek közös felelőssége, a program nagy hangsúly helyez e szereplők együttműködésére.

A program része továbbá egy a bíróságok elnökeinek részvételével közösen elkészítendő cselekvési terv, hogy az ügyfelek ésszerű időben hozzájussanak a döntésekhez – tették hozzá.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.