Bírósági fogalmazókat keres az OBH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2017. II. félévében a fővárosban és 13 megyében, összesen 33 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.


A pályázatot személyesen vagy postai úton az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni.

Postacím: 1055 Budapest, Szalay utca 16.

A pályázatok beérkezésének határideje 2017. augusztus 24. (16 óra 30 perc)

A jelentkezők a felvételi eljárás során írásbeli és szóbeli versenyvizsgát tesznek, melynek célja, hogy felmérje a pályázók jogi problémák felismerésére, eldöntésére, illetve álláspontja megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, továbbá az általános jogi műveltségét, szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét.

[htmlbox BDT]

A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.

A fentieken túl a fogalmazók részt vesznek az ügyfélfogadási napokon, ahol beadványokat szerkesztenek és eljárásjogi ismeretekkel segítik a jogkereső állampolgárokat. Mindemellett a bírósági fogalmazóknak lehetőségük van külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.

A bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzat (3/2016. (II.29.) OBH utasítás) hatályba lépésével a felvételi eljárás megújult. A 2017. évi szabályzatmódosítás eredményeként jelentősen bővült, illetve változott a többletpontok rendszere, valamint több esetben változott azok igazolásának módja is. Emellett szélesebb körben lehetségessé vált az egységes álláshely betöltési időponttól történő eltérés. A szabályzatmódosításnak köszönhetően rövidült és egyben rugalmasabbá is vált a felvételi eljárás. Ugyancsak módosultak a kinevezés feltételei, mely által még objektívabb lett a kiválasztási rendszer.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

A jelentkezés feltételeiről és a megújult felvételi eljárásról, versenyvizsgáról részletes információk a birosag.hu weboldalon a Fogalmazói Pályázat menüpontban és mia.birosag.hu weboldalon a Bírósági fogalmazói felvételi menüpontban érhetők el.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Második alkalommal indult „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzus a Széchenyi István Egyetemen

Gyermekvédelmi szimpóziummal nyitotta meg „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzusát a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. A nyolcalkalmas, elsősorban középiskolásoknak szóló program során a résztvevők széles körű jogi ismeretekre tehetnek szert, és intézményi pontokat is szerezhetnek egyetemi felvételijükhöz.

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.