Börtönbe megy a Szentendrei úti gázoló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hét és fél év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság szerdán, első fokon  azt a férfit, aki tavaly márciusban ittasan okozott halálos balesetet a fővárosi Szentendrei úton – írták hírportálok.


A férfi a vád szerint tavaly márciusban a gépkocsijával nagy sebességgel, ittasan belerohant az előtte álló autóba a fővárosi Szentendrei úton, emiatt a másik járműben ketten meghaltak. A baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

Az ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettével vádolta meg a férfit.

Az Index.hu beszámolója szerint a hét és fél év fegyházbüntetés kiszabása mellett a férfit örökre eltiltották a vezetéstől. Beleszámít a büntetésbe az az időszak is, amit eddig előzetes letartóztatásban töltött.

A hírportál beszámolója szerint a szerdai tárgyaláson a bíróság négy szakértőt hallgatott meg. A két műszaki szakértő szerint azért nem nyíltak ki a légzsákok a fiatalok kocsijában, mert a hátulról érkező ütközést a frontlégzsákok nem észlelték, az oldallégzsákokat működtető elektronikai kábelek pedig elszakadtak az első ütközésben.

A meghallgatott orvosszakérők azt mondták, Janza Richárd esetében a tüdőzúzódás, a máj- és léprepedés mellett a nyaki gerincvelő is roncsolódott, ami már önmagában halálos volt. A mellette ülő fiú számára az első ütközés még nem, de a második már halálos volt, mert hatalmas erővel, oldalról csapódtak neki a betonoszlopnak.

[htmlbox BDT]

 

A 24.hu azt írta, perbeszédében az ügyész kiemelte, hogy az útszakaszon maximum óránkénti 70 kilométer volt a megengedett sebesség, a vádlott azonban az esős idő és a csúszós útviszonyok ellenére is több mint dupla ennyivel ment, ráadásul ittasan.

A határozat szerint a balesetet okozó férfi feltételesen csak a büntetés kétharmadának a letöltése után bocsátható szabadon.

Szerdán a vádlottat halált okozó ittas járművezetésben találták bűnösnek. Hogy milyen mértékben volt ittas, abban a bíróság nem foglalt állást.

Kovács József bíró az ítélet indoklásakor azt mondta, súlyosbító körülmény volt, hogy a vádlott ittasan vezetett és a balesetben ketten is meghaltak. Enyhítő körülménynek tekintették, hogy a vádlott bocsánatot kért és vállalta a felelősséget – írta az Index.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Nem jár a korkedvezményes nyugdíj a kormányhivatallal pereskedő transz nőnek a Fővárosi Törvényszék szerint

A Fővárosi Törvényszék kedden határozatot hirdetett egy transz nőnek, G. V. A.-nak az ügyében, aki azt próbálta elérni, hogy ő is jogosult legyen a nők kedvezményes öregségi nyugdíjazási lehetőségére, a “Nők 40”-re, vagyis negyven év munka után nyugdíjba vonulhasson. G. V. A. Budapest Főváros Kormányhivatalát perelte be, miután az elutasító határozatot hozott az ügyében. A törvényszék most elutasította G. V. A. keresetét.

2024. december 4.

Ne féljen a DÁP-regisztrációtól, mutatjuk, mit kell tennie

A jövő év elejétől fontos, mindannyiunkat érintő adminisztratív változás lép életbe: január 16-tól megszűnik a már jól ismert Ügyfélkapu. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható. Most az utóbbival kapcsolatban gyűjtöttük össze az 5 legfontosabb kérdést és választ a gördülékeny használat érdekében.

2024. december 4.

Bíróság: Szivárványzászló-égetésre buzdítani közösség elleni uszítás

Harmadfokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátotta Barcsa Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a Győri Ítélőtábla, amiért a szervezet 2019 októberében szivárványzászló-égetésre hívott fel egy október 23-i megemlékező eseményt népszerűsítő anyagaiban.