Börtönbüntetésre ítélték a bántalmazó mohácsi nevelőszülőket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélték azt a mohácsi nőt és férfit, akik a nevelésükbe vett három gyermeket bántalmazták, elhanyagolták és érzelmileg kihasználták.

A Mohácsi Járásbíróság kedden meghozott nem jogerős ítéletéről azt írták, a vádlott házaspár tagjai nevelőszülőként 2016 és 2017 nyara között „érzelmileg elhanyagolták, könyörtelen és sanyargató bánásmódban részesítették, érzelmileg és egzisztenciálisan kisemmizték és bántalmazták” a nevelésükben lévő három – óvodás- és kisiskoláskorú – gyermeket.

A vádlottak a gyerekeket szolgasorban tartották, illetve velük rendszeresen nem az életkoruknak megfelelő munkát végeztettek; nem biztosítottak számukra megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet, nem öltöztették őket az évszaknak megfelelően, alapos tisztálkodásukat nem tették lehetővé, érzelmileg elhanyagolták őket.

Mint a bíróság tájékoztatásából kiderült, a gyerekeket rendszeresen seprűvel, nadrágszíjjal vagy puszta kézzel verték, majd több napig nem engedték iskolába, illetve óvodába, nehogy fény derüljön a bántalmazásokra. Az egyik gyermek osztályfőnöke végül egy alkalommal észrevette a bántalmazás nyomait, s értesítette a gyámhatóságot.

A vádlottakat a bíróság másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélte, mert a felügyeletük alatt álló három kiskorú sértett neveléséből, gondozásából eredő nevelőszülői kötelezettségeiket súlyosan megszegték, és ezzel mindhárom kiskorú sértett testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették.

A vádlottak és védőjük fellebbezett az ítélet ellen felmentés, illetve a büntetés enyhítése miatt, míg az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati kérelem esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős kihasználták – közölte a Pécsi Törvényszék csütörtökön.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

2024. április 12.

Rétvári Bence: hamarosan tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény

Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.