Börtönbüntetésre ítéltek két férfit, akik agyonvertek egy hajléktalant


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Halált okozó testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon azt a két férfit, akik a vád szerint 2017-ben megvertek egy hajléktalant, a sértett később belehalt sérüléseibe – közölte a bíróság kedden.

Az ítélet szerint a vádlottak – akik a történtek idején ugyancsak hajléktalanként éltek – 2017 novemberében egy XIII. kerületi üzlet mosdójában összefutottak a sértettel. Az egyik vádlott egy korábbi lopási ügy és egy feljelentés miatt vonta felelősségre a sértettet, majd bántalmazni kezdte. A másik vádlott először őrködött, amíg a mellékhelyiségben társa bántalmazta áldozatát, majd ő is bántalmazta a sértettet. Miután megverték a férfit, megmosdatták, majd mentőt hívtak hozzá, a sértett azonban pár nap múlva, sérülései következtében elhunyt.

A Fővárosi Törvényszék kedden tartott előkészítő ülést, s a vádlottakat társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak beismerő vallomását és a cselekmény óta eltelt időt, valamint kis mértékben azt is, hogy az egyik vádlott kiskorú gyermek tartásáról gondoskodik.

Súlyosító körülmény volt azonban a vádlottak – köztük a másodrendű vádlott többszörös – büntetett előélete, továbbá az, hogy a bűncselekményt társtettesként és mindketten büntetőeljárás hatálya alatt követték el.

Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlottak és védőik a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Nem jár a korkedvezményes nyugdíj a kormányhivatallal pereskedő transz nőnek a Fővárosi Törvényszék szerint

A Fővárosi Törvényszék kedden határozatot hirdetett egy transz nőnek, G. V. A.-nak az ügyében, aki azt próbálta elérni, hogy ő is jogosult legyen a nők kedvezményes öregségi nyugdíjazási lehetőségére, a “Nők 40”-re, vagyis negyven év munka után nyugdíjba vonulhasson. G. V. A. Budapest Főváros Kormányhivatalát perelte be, miután az elutasító határozatot hozott az ügyében. A törvényszék most elutasította G. V. A. keresetét.

2024. december 4.

Ne féljen a DÁP-regisztrációtól, mutatjuk, mit kell tennie

A jövő év elejétől fontos, mindannyiunkat érintő adminisztratív változás lép életbe: január 16-tól megszűnik a már jól ismert Ügyfélkapu. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható. Most az utóbbival kapcsolatban gyűjtöttük össze az 5 legfontosabb kérdést és választ a gördülékeny használat érdekében.

2024. december 4.

Bíróság: Szivárványzászló-égetésre buzdítani közösség elleni uszítás

Harmadfokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátotta Barcsa Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a Győri Ítélőtábla, amiért a szervezet 2019 októberében szivárványzászló-égetésre hívott fel egy október 23-i megemlékező eseményt népszerűsítő anyagaiban.