Civilek: módosítani kell a létesítő okiratokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak a fővárosban több mint tízezer civil szervezet létesítő okiratait kell módosítani 2016. március 15-ig az új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseinek megfelelően. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról tájékozódhatnak a korábban regisztrált érintettek a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületében rendezett Civil Napon csütörtökön – közölte a bíróság sajtóosztálya.


Jövő év március 15-ét követően minden jogi személy – ezen belül a civil szervezetnek minősülő egyesületek és alapítványok is – csak az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirattal működhet törvényesen.

A Fővárosi Törvényszéken nyilvántartott több mint 20 ezer civil és egyéb szervezetből mintegy 12 ezer még nem hozta összhangba alapító okiratát, illetve alapszabályát az új Ptk.-val.

A törvényszék arra hívta fel a figyelmet: az érintett szervezetek akkor is kötelesek létesítő okiratukat felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, ha egyébként nem kívánták volna megváltoztatni.

Felül kell vizsgálni minden olyan egyesületnek és alapítványnak a létesítő okiratát, amely az új Ptk. hatálybalépésekor – tavaly március 15-én – már nyilvántartásba bejegyzett, vagy már a nyilvántartásba vételi eljárás alatt álló volt. (A kötelezettség tehát azokra a civilszervezetekre nem vonatkozik automatikusan, melyek tavaly március 15-e után kezdeményezték bejegyzésüket.) Az egyesületek és alapítványok nyilvántartási eljárásai illetékmentesek.

A civil szervezet létesítő okiratának módosítása iránti kérelmet változásbejegyzési kérelemként kell benyújtani az illetékes, nyilvántartást vezető törvényszékhez. A szükséges formanyomtatványok letölthetők a központi bírósági internetes oldalról (http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek).

Ügyvédvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

A változásbejegyzés iránti kérelmeket elektronikus úton, vagy papír alapon – postán, személyesen, vagy a bíróságokon rendszeresített gyűjtőládába helyezve – lehet előterjeszteni.

A beadványok kizárólag elektronikus úton nyújthatók be abban az esetben, ha a kérelmező közhasznú jogállású, vagy jogi képviselővel jár el, illetve, ha az érintett szervezet egyszerűsített változásbejegyzési eljárás lefolytatást kéri. Egyszerűsített eljárásban bírálja el a bíróság a változásbejegyzési kérelmet, ha a létesítő okiratot a jogszabályban meghatározott mintaokirat felhasználásával módosítják. A központi bírósági honlapon az elektronikus benyújtás részletes szabályai is megismerhetők.

A jogszabályok szerint nem kell ugyanakkor módosítani a létesítő okiratot akkor, ha a módosításra csak azért lenne szükség, mert olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek a létesítő okiratban, amelyek az új Ptk.-nak már nem felelnek meg. Nincs szükség az egyesületek alapszabályainak módosítására csak azért, hogy benne legyen az alapító tagok neve, lakóhelye, és általában nem kell módosítani a létesítő okiratot, ha annak felülvizsgálata során az érintett szervezet azt állapítja meg, hogy az nem ütközik az új Ptk. valamely kötelező rendelkezésébe.

Ha egy szervezet létesítő okirata 2016. március 15-ét követően nem felel meg az új Ptk. rendelkezéseinek, az törvénysértően fog működni.

Az érintetteknek felvilágosítást nyújt a Fővárosi Törvényszék ügyfélszolgálata, továbbá felhasználhatók a bíróságok központi internetes oldalán közzétett és segítségként kidolgozott okiratsablonok, melyek egyébként nem azonosak az egyszerűsített eljárásban alkalmazandó mintaokiratokkal, használatuk nem kötelező és nem is eredményezi a változás azonnali bejegyzését.

A bíróságoknak a törvény 60 napot ad a változásbejegyzési kérelmek érdemi elintézésére. A Fővárosi Törvényszék folyamatosan várja a változás bejegyzési kérelmeket, hogy elkerülhető legyen a határidő lejárta előtti dömpingszerű ügyintézés.

November 26-án, csütörtökön a Fővárosi Törvényszék Civil Napot szervez Markó utcai épületében, ahol a bíróság civil csoportjának munkatársai adnak tájékoztatást – a Törvényszék honlapján korábban regisztrált civil szervezeteknek – a tudnivalókról, a létesítő okiratok új Ptk. előírásainak megfelelő tartalmi kellékeiről, továbbá felhívják a figyelmet a leggyakoribb hibákra, és válaszolnak a felmerült kérdésekre.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Második alkalommal indult „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzus a Széchenyi István Egyetemen

Gyermekvédelmi szimpóziummal nyitotta meg „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzusát a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. A nyolcalkalmas, elsősorban középiskolásoknak szóló program során a résztvevők széles körű jogi ismeretekre tehetnek szert, és intézményi pontokat is szerezhetnek egyetemi felvételijükhöz.

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.