Drogkereskedő bandát tartóztattak le


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Letartóztatták az óbudai kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjait – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A rendőrség hétfőn közölte, hogy 200 millió forint értékű ecstasy tablettát és kokaint foglaltak le Óbudán. Az ügyben öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, négy embert őrizetbe vettek.

A törvényszék közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden elrendelte a letartóztatását azon bűnszervezet tagjainak, akik megalapozottan gyanúsíthatók bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével.

A nyomozás adatai szerint a négy gyanúsított legkésőbb 2018 novemberében bűnszervezetet hozott létre, amelyben 2019. januári elfogásukig rendszeresen, jelentős – alkalmanként több kilogrammos – mennyiségben hoztak Magyarországra kokaint, illetve szintetikus (MDMA, amfetamin típusú) kábítószereket Hollandiából. A becsempészett drogokat belföldi bűntársaiknak értékesítették tovább.

A negyedik szállítást követően ütött rajtuk a nyomozó hatóság. Az intézkedés során mintegy 5,3 kilogramm kokaint, 23 kilogramm MDMA-t és 1,1 kilogramm amfetamint, valamint a kábítószer méréséhez használt digitális mérleget, és kiugróan nagy mennyiségű, a gyanú szerint a bűnszervezet által folytatott kábítószer-kereskedelemből származó jelentős összegű forintot és valutát is lefoglaltak.

A gyanúsítottak védői azt indítványozták, hogy a bíróság a letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedést, elektronikus nyomkövető alkalmazásával ellenőrzött bűnügyi felügyeletet rendeljen el. A bíróság megállapította, hogy valamennyi gyanúsított esetében a bűncselekmény jellege, a gyanúsítottak életvitele, büntetett előélete, és rendezetlen személyi körülményeik alapján fennáll a szökés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye.

A bíróság a „szükségesség, arányosság és fokozatosság elvét szem előtt tartva” úgy ítélte meg, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok bűnügyi felügyelet elrendelésével nem lennének biztosíthatók, ezért elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb február 15-ig.

A végzés két gyanúsított esetében véglegessé vált, a másik két gyanúsított és védőik azonban bűnügyi felügyelet elrendelése érdekében fellebbezést jelentettek be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.