Dunai hajóbaleset: bejelentette a fellebbezést az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bejelentette fellebbezését az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó kapitányának bűnügyi felügyelet alá helyezése ügyében – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn. Hozzátette: az úgynevezett Hableány-ügyben az ügyészség november végéig vádat emel.

Felidézték: a bíróság megszüntette a gyanúsított letartóztatását és bűnügyi felügyeletét rendelte el. Ezért a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a döntés ellen – a letartóztatás fenntartása érdekében – fellebbezést jelentett be. A fellebbezés a szabadlábra helyezésre nézve halasztó hatállyal bír – tették hozzá.

Azt írták: az ügyészség álláspontja szerint a korábban november 30-ig meghosszabbított letartóztatás továbbra is indokolt, a szökés-elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye csak ily módon zárható ki.

A 36 rendbeli bűncselekménynek kiemelt a tárgyi súlya – figyelemmel arra is, hogy Magyarország modern közlekedési történetének egyik legsúlyosabb, halálos áldozatot követelő közlekedési balesetéről van szó -, és mivel Ukrajna nem adja ki állampolgárait más államnak, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is nagy – emelték ki.

Emellett a korábbi – bizonyítottan megtörtént – üzenetváltásokból arra lehet következtetni, hogy fennáll a gyanúsítottal szakmai és baráti viszonyban álló tanúk vallomása befolyásolásának veszélye – tették hozzá.

A bírósági eljárás nem a nyomozás megismétlése, a tanúk a bíróság előtt fő szabályként közvetlenül tesznek vallomást. Emiatt a letartóztatásnak „ez a különös oka” nem szűnik meg a nyomozás végén, hanem fennáll jelenleg is – áll a közleményben.

Május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, egyet még keresnek.

Az ukrán kapitányt, Jurij C.-t a vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsította meg a nyomozó hatóság.

A Fővárosi Törvényszék múlt pénteken azt közölte: a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását, és kényszerintézkedésként elrendelte, hogy bűnügyi felügyeletét a mozgását nyomon követő technikai eszközzel végezzék.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője már aznap jelezte, hogy biztosan fellebbezni fognak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.