Egyetemmel működik együtt az OBH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2015. március 25-én együttműködési megállapodást kötött az Országos Bírósági Hivatal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karával – olvasható az OBH honlapján.


Dr. Handó Tünde elnök és dr. Varga Zs. András dékán az Egyetem dékáni tanácstermében írták alá azt a megállapodást, amelynek keretében az OBH szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít, illetve képzést szervez az Egyetem által közvetített gyakornokok számára.

A szakdolgozati témaválasztás és a gyakornoki idő esetében a bírósági szervezetrendszer több hallgató számára is hasznos lehet. 

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

Az OBH korábban kezdeményezett együttműködést az egyetemek jogi karaival a magas színvonalon képzett igazságügyi alkalmazotti és bírói utánpótlás biztosítására, illetve a bíróságok és a tudomány kapcsolatának élőbbé tétele érdekében. 
 
Jelen megállapodás illeszkedik az OBH elnökének stratégiai céljaihoz, amelynek egyik eleme a képzési rendszer fejlesztése.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 17.

Az Európa Tanács nemzetközi egyezményt fogadott el a mesterséges intelligenciáról

Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) használó rendszerek alkalmazása során biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását -közölte pénteken a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet.

2024. május 17.

Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!

Sokan ismerhetik akár saját kárukon azt a jelenséget, hogy a bíróságok jellemzően mérséklik a pernyertes számára megítélt ügyvédi munkadíjakat. Ezzel a pernyertesnek indokolatlan veszteséget kell elkönyvelnie, közvetetten pedig piactorzító hatása is van. Most a Kúria precedensértékű, tehát kötelező döntésben reagált erre a jelenségre. Nézzük előbb a legfontosabb fejleményeket, majd azt, hogy mindez hogyan hat a perstratégiára!

2024. május 17.

Gyermek külföldre vitele: akár vissza is fordíthatnak a határon, ha nincs nálunk a megfelelő papír

Ha csak az egyik szülővel utazik egy kiskorú külföldre, akár csak néhány napra, érdemes hozzájáruló nyilatkozatot kérni a másik szülőtől is, hogy ne érje kellemetlen meglepetés az utazókat. Hosszabb külföldi tartózkodás, például munkavállalás vagy tanulmányok folytatása esetén mindenképpen szükség lesz a nyilatkozatra, de egy rövidebb kiruccanás esetén is kérhetik a hatóságok, és ennek hiányában akár meg is tagadhatják a határátlépést. Elvált szülők esetén, ha a különélő szülő viszi el a gyermeket, még büntetőügy is lehet abból, ha a külföldre utazás a gyermeket nevelő szülő hozzájáruló nyilatkozata nélkül történik.