Elhunyt dr. Szabó Marianna, egykori munkatársunk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megrendülten tudatjuk, hogy 2020. május 14-én elhunyt Barochné dr. Szabó Marianna, a Wolters Kluwer Hungary Kft. egykori munkatársa. A kiadó és annak valamennyi munkatársa dr. Takács Tibor szavaival búcsúzik.

„Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek.”

(Márai Sándor)

Több mint két évtizeden át – 1997-2019 között – erősítette a kiadó munkatársi csapatát Marianna, aki felelős szerkesztőként, főszerkesztőként, majd tartalom és szolgáltatás stratégiai vezetőként dolgozott a kiadónál.

Tudása, tapasztalata, előremutató gondolatai számos megvalósult termékünkben és szolgáltatásunkban, jövőről alkotott elképzelésünkben hagyott maradandó nyomot. Rendszerezőképessége, rendszerben látási képessége üzletágainkon átívelve segítette kollégáink napi munkáját, adott támogatást előrehaladásunkban.

Gyakran szigorú arca mögött ott volt az élet apró örömeiért is lelkesedni tudó hozzáállása. Mindig mosolyogva láttam, ahogy fél pohár forró vizet kért egy autópálya benzinkútjánál, ha kávét akartunk inni, mert úgy és olyan kávét akart, ahogy azt ő szerette készíteni. Örömmel és lelkesedéssel mesélt családtagjairól vagy az épp aktuális kertrendezési ötleteiről.

Ilyen és ehhez hasonló emlékek sokaságát viszi tovább róla cégünk valamennyi kollégája.

A Wolters Kluwer Hungary Kft. minden munkatársa osztozik Marianna családjának fájdalmában.

Nyugodj békében Marianna!

Takács Tibor, VIP ügyfélkapcsolati menedzser

Barochné dr. Szabó Marianna 1991-ben végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel, majd néhány éven belül dr. univ. fokozatot, majd MBA diplomát szerzett és jogi szakvizsgát tett kitűnő eredménnyel. Egyetemi tanársegéd, majd adjunktus a ­Miskolci Egyetem Polgári Jogi Tanszékén. Kiadói munkája mellett 1998-tól oktatott a Pázmány Péter ­Katolikus Egyetem Jog- és Állam­tudományi Karának Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszékén, ahol 2006-ban mestertanári kinevezést ­kapott.

A kiadó 2013-ban dr. Szabó Marianna akkori szakmai tartalommenedzserrel készített interjúja a szakmai kommentárok jelentőségéről itt olvasható.




Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz továbbra is eredményes, derül ki a Bizottság harmadik éves jelentéséből

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) – amely az EU helyreállítási alapjának, a NextGenerationEU-nak a központi eleme – továbbra is eredményesen működik. Gyorsul a végrehajtása, és folyamatos reformokat és beruházásokat ösztönöz a tagállamokban. A Bizottság ma fogadta el a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló harmadik éves jelentést, melyből kiviláglik, hogy a Bizottság az eljárások egyszerűsítése révén támogatja a tagállamokat terveik teljes körű és időben történő végrehajtásában, és tovább javította mind az átláthatóságot, mind az EU pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló mechanizmusokat.

2024. október 11.

Az amerikai állam feldarabolná a Google-t

A Google „monopolhelyzetére” hivatkozva az amerikai igazságügyi minisztérium a keresőóriás egyes részeinek feldarabolását akarja elérni. A cél az, hogy eladják azokat az üzletrészeket, amelyek segítettek fenntartani a cég „illegális monopóliumát” az online keresések terén – írja az Euronews.