Elkezdődött Romániában a 17 ember halálát okozó szeszhamisítók pere


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamisítás, csalás és 17 áldozat halálát okozó szándékos emberölés vádjával bíróság elé állítottak két iraki és egy jordániai állampolgárt Romániában, akik”egészségügyi szeszként” árultak 70 százalékban metilalkoholt, valamint vizet és kék tojásfestéket tartalmazó folyadékot.

Az elkövetők a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli állapot idején próbáltak hasznot húzni abból, hogy az országban többszörösére ugrott a fertőtlenítőszerek iránti kereslet. A vád szerint az általuk hamisított és egy nagybani kereskedő révén a moldvai Iasi megye legalább hat településén forgalmazott „Sante Med” nevű termék 17 ember halálát okozta április második felében, amíg a hatóságok rájöttek, hogy tömeges metilalkohol-mérgezés történt – közölte hétfőn a jászvásári Ziarul de Iasi című lap.

A halálos dózis háromszorosát találták az elhunytban

Az áldozatok közül kettőnél utólag, kihantolásuk nyomán azonosították a halál okát. Utóbb az is kiderült: az áldozatok egy részének a községháza osztotta ki segélyként a hamis szeszt, a járvány elleni védekezés céljából.

A nyomozás részleteit ismertető román média szerint a gyanúsítottak kihallgatásuk során azzal védekeztek, hogy a „Santa Medet” gyógyszeszként beállító címkén – amely szerint a terméknek 70 százalékban etilalkoholt kellett volna tartalmaznia – feltüntették azt, hogy „emberi fogyasztásra nem alkalmas”. A félliteres palackokban árult termék valójában ugyanilyen arányban metanolt tartalmazott. A mérgező anyag koncentrációja olyan magas volt, hogy egyes áldozatok holttestében a halálos dózis háromszázszorosát mutatta ki az igazságügyi orvosszakértő.

Életfogytiglanit is kaphatnak

A Ziarul de Iasi szerint az évek óta Romániában üzletelő, a Vörös sárkány nevű bukaresti kínai piac butikosaival is kereskedő arab vádlottakat a büntetőjogi besorolás alapján akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik.

A Iasi megyei törvényszéken zajló büntetőper múlt héten kezdődött előzetes szakaszában az áldozatok hozzátartozóinak tucatjai jelentettek be polgári jogi (kártérítési) igényt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.