Elmarasztalta Magyarországot a GRECO


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európa Tanács korrupcióellenes szervezete szerint Magyarország nem tesz eleget a korrupció visszaszorítása és a transzparens jogalkotás terén.

Pénteken magas rangú látogatáson vettek részt a GRECO képviselői Budapesten és felszólították Magyarországot, hogy tegye nyilvánosan elérhetővé a GRECO jelentéseit és ültesse át a szervezet javaslatait az eljárásokba.

A látogatásra a GRECO megfelelőségi vizsgálata keretében került sor, amely a parlamenti képviselők, ügyészek és bírák korrumpálásának megelőzése érdekében tett intézkedéseket vette górcső alá.

A GRECO képviselői Bóka Jánossal, az Európai Uniós és Nemzetközi Igazságügyi Együttműködésért Felelős Államtitkárság vezetőjével, Polt Péter legfőbb ügyésszel és Fatalin Judittal az Országos Bírói Tanács elnökével tárgyaltak.

A GRECO üdvözölte, hogy Magyarország képviselői továbbra is elkötelezettek az ajánlások átültetése mellet, de kifogásolta, hogy a már majdnem négy éve kiadott jelentésben tett ajánlásokból eddig csak keveset sikerült megvalósítani, illetve a megfelelőségi jelentések közül egyiket sem hozták nyilvánosságra.

2017 óta folytat megfelelőségi vizsgálatot a GRECO Magyarországgal szemben, mivel a szervezet értékelése szerint a magyar fél nem tesz eleget a korrupció megelőzése érdekében. A 2018 decemberében megtartott ülésén a szervezet összességében sikertelennek nevezte a Magyarországnak tett ajánlások végrehajtását.

[box title=”Közigazgatás Jogtár®” style=”soft” box_color=”#007ac3″ radius=”0″]

A tartalom a közigazgatásban alkalmazott feladatok- és hatáskörökhöz igazodva tartalmazza a szakmai anyagokat. A tartalmi szinteket úgy építettük fel, hogy azok kiszolgálják mindazon ügyfeleinket, akik az alap Jogtár tartalomhoz képest szeretnének hozzáférni olyan szakmai tartalmakhoz, melyeket mindennapi munkájuk során a gyakorlatban használnának.

További információ >>[/box]

A magas rangú látogatással a szervezet személyes egyeztetés keretében kívánta megvitatni a magyar féllel a szükséges jogi és politikai lépéseket.

A GRECO szerint

– a jogalkotói eljárásokban nagyobb átláthatóságra és szélesebb körű véleménynyilvánításra lenne szükség;

– magatartási kódexben kellene szabályozni a lobbistákkal való kapcsolattartást, illetve a parlamenti képviselők összeférhetetlenségét is nyilvánossá kellene tenni;

– korlátozni kellene a Országos Bírósági Hivatal elnökének a bírák kinevezése és előmenetele, illetve akaratuk nélküli áthelyezésére vonatkozó jogköreit;

– funkcionális mentelmi jogot kellene bevezetni a bírák és ügyészek esetében;

– pontosan meg kellene határozni, hogy milyen esetekben lehet az ügyésztől elvenni egy ügyet.

A GRECO kérte Magyarországot, hogy 2019 végére állítson össze egy jelentést az átültetett ajánlásokról. A GRECO a magyar fél jelentését 2020-as plenáris ülésén tárgyalja majd.

(coe.int)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 5.

Elfogadás küszöbén az Európai Unió mesterséges intelligencia rendelete

A Mesterséges Intelligencia Rendelet (AI Act) közel három évig tartó uniós vitája és előkészítése február elején zárult le. Az egyeztetések során Magyarország következetesen azt az álláspontot képviselte, miszerint az európai vállalkozásokat és fejlesztéseket támogató szabályozásra van szükség, amely nem növeli feleslegesen a bürokráciát, továbbá kellő mozgásteret biztosít a tagállamok számára.