Előzetesben a brutális gyilkosság gyanúsítottja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint májusban leszúrta, majd egy táskába rejtette és elásta áldozatát Budapesten – közölte a Fővárosi Törvényszék.


A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap a szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el az előzetes letartóztatást; a férfit emberölés bűntettével gyanúsítja a nyomozó hatóság – olvasható a közleményben.

V. Zsolt a gyanú szerint májusban egy vita utáni dulakodásban legalább 70 késszúrással megölte a sértettet, a holttestet egy nagyméretű vízhatlan táskába tette, majd Budapest XI. kerületében, egy fás, bokros területen elásta.

Közölték: a bíróság megállapította, hogy az emberölés bűntettének megalapozott gyanúját többi között a helyszíni szemle adatai, a telefonszolgáltatók válaszai, a tanúvallomások és a gyanúsított beismerő vallomása támasztják alá.

A bíróság a végzés indoklásában kifejtette, hogy a bűncselekmény rendkívül súlyos, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és a társadalomra kiemelkedően veszélyes. A bíróság megállapította a szökés és elrejtőzés veszélyét, amelyet – mint írták – csak az előzetes letartóztatás zárhat ki.

A gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb október 10-ig tart.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján szombaton közölte, hogy emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 31 éves férfi ellen. Ismertették: korábban bejelentést kaptak arról, hogy május 17-én újbudai tartózkodási helyéről eltűnt egy fiatal férfi. Az eljárás során felmerült a gyanú, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. A BRFK nyomozói keresőkutya segítségével hétfőn a XI. kerületben egy fás, bokros területen elásva találták meg az eltűnt ember holttestét. A helyszínelésnél megállapították, hogy a férfit „brutális módon ölték meg, testén hetven késszúrás található”. A nyomozók csütörtök reggel saját lakásában elfogták a 31 éves budapesti V. Zsoltot, aki a gyanú szerint megölte az eltűnt férfit.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.