Elrendelték a szablyás támadó letartóztatását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. július 25-én egy hónapra elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy 2019 júliusában több alkalommal is megtámadta és bántalmazta lakótársát egy VII. kerületi budapesti házban.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2019 júliusában egy Garay utcai ház folyosóján minden előzmény nélkül egy 40 cm pengehosszúságú szablyával támadt lakótársára. A sértett, hogy kivédje a támadást, bal kezét maga elé tette, így a gyanúsított a szablyával a sértett bal kézfejét és bal mutatóujját vágta meg. A jelenlegi adatok szerint a sértett ekkor 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Másnap délután a terhelt a ház kapualjában bántalmazta a sértettet ismét: jobb öklével 3-5 alkalommal fejen ütötte, majd az egyensúlyát vesztett fekvő férfit még 3-5 alkalommal megrúgta. Ez alkalommal a sértett a fején és a vállán szenvedett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket. A vádlott fenti cselekményei – bizonyítottság esetén – folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének megállapítására lehetnek alkalmasak.

A nyomozás jelenleg a kezdeti szakaszban van. Bár a gyanúsított tagadta a bűncselekmények elkövetését, a rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják a megalapozott gyanút. A további nyomozás feladata lesz a cselekmény részleteinek feltárása, a gyanúsított védekezésének ellenőrzése, illetve annak megállapítása, hogy a gyanúsított ténylegesen elkövette-e az adott cselekményeket. Mivel a gyanúsított személyi körülményei rendezetlenek, a nyomozás adatai alapján vidéki bejelentett lakcímén hosszabb ideje nem tartózkodik, legális jövedelemmel nem rendelkezik, több eljárás is folyik ellene, a bíróság szerint alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását. A gyanúsított és védője fellebbeztek a végzés ellen, így az nem végleges.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.