Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2015. október 19-én „Emlékezés és emlékeztetés” címmel, „Kutatási program az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás feltárása alcímmel konferenciát tartottak a Kúrián.”
A rendezvény előadói között volt Darák Péter a Kúria elnöke és Polt Péter legfőbb ügyészen kívül Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Zinner Tibor, a Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoportjának vezetője, M. Kiss Sándor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese, Mikó Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, Estók József, nyugalmazott büntetés-végrehajtási dandártábornok, a Magyar Börtönügyi Társaság történeti szekcióvezetője és Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja.
Az előadók az 1956-os forradalom és a megtorlás bírósági emlékeiről, dokumentumairól szóló kutatások eddigi eredményeit mutatták be. A konferenciáig zajló, de még nem befejezett kutatások célja az ’56-ot követő megtorlások részletes feltárása és elemzése.
Darák Péter megnyitó szavai szerint tisztelegnünk kell az áldozatok emléke előtt, akik a sorsdöntő pillanatokban sem kötöttek alkut. Őszintén kell a múlttal szembenéznünk, és az akkori időkben zajló büntetőpereket – melyekről még a mai napig sincs átfogó nyilvántartás – a felszínre kell hoznunk, hogy napjaink jogász társadalma megismerhessen mindent, ami több mint 50 évvel ezelőtt történt.
Földváryné Kiss Réka Amit tudunk, és amit még nem címmel az 1956-ot követő megtorlás tudományos feltárásáról tartott előadást. Kitért arra, hogy több mint 26 ezer embert marasztaltak el 1956 miatt.
Zinner Tibor Bírák pőrére vetkőztetve című előadásában kijelentette: akkoriban nem a bíróságokon dőltek el az ügyek. A mostani kutatásnál pedig nem bűnbakok keresése a cél.
M. Kiss Sándor ’56 arcai címmel tartott előadásában a forradalom és szabadságharc áldozataival kapcsolatban rámutatott arra, mennyire különböző életutak, politikai meggyőződések voltak párhuzamosan jelen.
Mikó Zsuzsa Buzogány vagy nádpálca című előadásában az 1956 és 1963 közötti büntető ítélkezés sajátosságairól beszélt. Előadása közben eszembe jutottak Király Tibor korábbi szavai, melyeket még a rendszerváltás előtt, 1988-ban mondott el akadémiai székfoglalójában a büntetőhatalom korlátairól, de leginkább a bűnbeesett büntetőjogról (Magyar Jog, 1988/9. szám, 730-743.).
Király Tibor szerint a büntetőjognak léteznek korokon túlmutató jellemvonásai, és a jogalkotásnak nem áll hatalmában mellőzni a történeti fejlődés eredményeképpen létrejövő emberi jogokat, melyek nemzetközi szinten érvényesülnek, és ezek oltalma mindig és mindenhol vitathatatlan. Éppen ezek a nemzetközi normák azok, amelyek képesek korlátozni a büntető jogalkotásban megnyilvánuló állami büntető hatalmat. Az állam ugyanis önmagát diszkriminálná, ha a nemzetközi szintre emelt jogi-kulturális értékeket semmibe venné. Itt bukkan elő a büntetőeljárási jog elméletének egyik legfontosabb kérdése: vajon mi a következménye annak, ha a bíróság törvényt sértve jár el. Egyáltalán, milyen ítélet tekinthető semmisnek? Király Tibor szerint a semmisség az egész ítéletet és az azt megelőző eljárást jogon kívülivé teszi. A hibákban szenvedő büntetőeljárás pedig azért semmis, mert az alapvető elveket figyelmen kívül hagyó eljárás – függetlenül az ítélettől – önmagát diszkvalifikálja.
|
Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban |
|---|
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. |
Király Tibor szerint az emberi jogokat figyelmen kívül hagyó eljárás lehet akár szembeötlő, akár lappangó, lehet előre megtervezett színjáték, és később semmisnek is nyilváníthatjuk, mégis az ítélet rendelkezése valósággá válhat. A jog számára ekkor nem marad más hátra, mint az, hogy amint tudja, nyilvánítsa ki a semmisséget. Amikor a jog újfent uralomra jut, jóvá kell tennie, amit a nyers erő, az erőszak okozott. Mert ami történt, az nem volt a jog gyakorlása Király Tibor szerint, hanem a hatalom olyan tette, amely kívül esik a jogon. Nem volt az jogi értelemben vett büntető hatalom gyakorlása, hanem a nyers erőé, és ahol elkezdődött az eljárás és az ítélet semmisége, ott volt a jog biztosította büntetőhatalom gyakorlásának a vége.
Király Tibor szavai pedig Radbruchra emlékeztetnek, mert „ahol igazságosságra már nem törekszenek, ahol az egyenlőséget mint az igazságosság magvát semmibe veszik, ott a törvény nemcsak ’helytelen jog’, hanem hiányzik belőle egyáltalán a jogi jelleg …” (Radbruch: Törvényes jogtalanság és törvényfeletti jog)
Visszatérve a konferencián elhangzottakra, Mikó Zsuzsa után Estók József a büntetés-végrehajtás titkos iratairól, Bank Barbara pedig a rendőrhatósági őrizetről beszélt.
A konferenciát Polt Péter többek között azzal zárta, hogy a Biszku-ügyre célozva megjegyezte: a történelmet nemcsak feltárjuk, kutatjuk, hanem megéljük, és néha írjuk is.
|
„Egy dolognak … mélyen a … jogászok tudatába kell vésődnie:lehetnek törvények, amelyek oly mértékben igazságtalanok …, hogy tagadni kell érvényességüket, sőt jogi jellegüket is. A jognak tehát vannak elvei, amelyek erősebbek minden írott szabálynál, úgyhogy az ezeknek ellentmondó törvény érvénytelen. Ezek az elveket természetjognak vagy észjognak nevezik. Külön-külön persze ezek némileg kétségesek, az évszázadok munkája azonban kidolgozta szilárd magjukat, s az emberi és polgári jogok úgynevezett nyilatkozataiban oly messze ható megegyezés tárgyává váltak, hogy ma már csupán az eltökélt szkeptikusok kételkednek létükben.” (Radbruch: Öt perc jogfilozófia) |
