Enyhítették a párját leszúró nőt ítéletét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyakát megfogva lökdöste támadója a vádlottat, aki elesett, fölvett egy kést és szúrt. Öt év letöltendőt kapott érte.


Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: L. Zs. 2015. október 23-án élettársával, a sértettel nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott el, melynek következtében mindketten ittas állapotba kerültek. Az este folyamán lakásukban köztük szóváltás, veszekedés alakult ki, amelynek során a sértett a vádlott nyakát megfogva őt lökdösni kezdte. A vádlott megbotlott, elesett.

A sértett utánalépett, miközben a vádlott egy kb. 2 cm pengeszélességű, nagyobb pengehosszúságú kést vett fel, majd felállva előbb szemből szúrt a sértett mellkasa felé, majd a férfit nagy erővel a mellkasa hátsó felén is megszúrta. Az első szúrás kis erejű volt, felszínes sérülést okozott, a második szúrás azonban súlyos, életveszélyes sérülést okozott, a halálos eredmény elmaradása csak a szakszerű és a körülményekhez képest időben történt orvosi beavatkozásnak volt köszönhető.

A szúrást követően a vádlott a földre rogyó sértett sebét egy törölközővel bekötötte, segítséget azonban nem hívott hozzá, holott mobiltelefon is volt nála. A sértett gyalog indult el a közelben lévő benzinkúthoz, ahol az eladótérben összeesett. A mentőket az ott dolgozó hölgy értesítette, akik a sértettet kórházba szállították.

[htmlbox be_jogszabalytukor]

A Pécsi Törvényszék a vádlottat bűnösnek találta emberölés bűntettének kísérletében, ezért őt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért, védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan eltérő minősítésért és enyhítésért jelentett be fellebbezést.

 A Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megváltoztatta, a vádlott büntetését 5 év börtönre enyhítette. Az ítélet jogerős.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.