Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Három év hat hónap fogházbüntetésre enyhítette másodfokon az M. Richárdra kiszabott büntetést a Fővárosi Törvényszék a Dózsa György úti baleset ügyében; az ítélet jogerős.
A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta, hogy 2017 májusban M. Richárd a megengedett 50 kilométer/órát jelentősen meghaladó sebességgel közlekedett a XIII. kerületi Dózsa György út belső sávjában a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé, hogy ott elsőbbségi helyzetben egyenesen haladjon tovább a Hősök tere irányába.
A kereszteződésnél a Vágány utca felől érkező harmadrendű vádlott a forgalomirányító lámpa zöld jelzését követően a Dózsa György útról a kanyar szabályos ívét levágva kívánt bekanyarodni balra, a Kassák Lajos utcába. A harmadrendű vádlott a kanyarodás megkezdése előtt nem észlelte az M. Richárd által vezetett jármű közeledését, folytatta a kanyarodást, így az elsőrendű vádlott gépjárművével – fékezése ellenére – nekiütközött a balra kanyarodó személygépkocsinak.
Az ütközés miatt mindkét jármű felborult, és a járdára sodródott, a trolibuszmegállóban három gyalogost el is ütöttek. A harmadrendű vádlott által vezetett jármű két utasa életét vesztette, és az autót vezető férfi is életveszélyesen megsérült. M. Richárd és az elgázolt gyalogosok könnyebben sérültek.
A bíróság ezzel az üggyel együtt tárgyalta M. Richárdnak egy másik, garázdaság és testi sértés miatt indított büntetőügyét is. A vád szerint a férfi 2015. júniusában a Károly körúton közlekedett gépkocsijával – az ügyben korábban jogerősen elítélt másodrendű vádlott társaságában -, amikor megelőzött és majdnem elsodort egy kerékpárost. A sértett, hogy jelezze a veszélyt, rácsapott a kocsi oldalára. Kár nem keletkezett a személygépkocsiban, de mind az elsőrendű vádlott, mind pedig utasa észlelték az ütést. Az elsőrendű vádlott megállt az autójával, hogy számonkérje a biciklist, akit a másodrendű vádlottal közösen bántalmazott.
A Pesti Központi kerületi Bíróság (PKKB) 2020. szeptember 30-án M. Richárdot 4 év fogházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől, a vele szemben közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vád alól pedig felmentette. A harmadrendű vádlottat, a Dózsa György úti balesetnél szabálytalanul kanyarodó autó sofőrjét, a bíróság 1 év 10 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben a vádlottak és védőik, illetve az ügyészség az elsőrendű vádlott vonatkozásában fellebbezést jelentett be.
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás teljeskörű és szakmailag helytálló volt.
A törvényszék szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) helyesen következtetett arra, hogy az első- és harmadrendű vádlott által elkövetett közúti közlekedési szabályszegések idézték elő a Dózsa György úti halálos balesetet, így mindkettőjüket bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset okozásának vétségében. A Károly körúton történtekkel kapcsolatban pedig azt mondta ki, hogy helyesen állapította meg a PKKB M. Richárd bűnösségét garázdaság és könnyű testi sértés vétségében, és helyesen mentette fel a közúti veszélyeztetés miatt emelt vád alól, a férfi ugyanis figyelmetlenségből nem észlelte a kerékpárost, így csak gondatlan magatartás róható a terhére, szándékos elkövetés nem.
Az elsőfokú ítélet óta több mint kilenc hónap telt el úgy, hogy ebből M. Richárd több mint öt hónapja letartóztatásban van, így – nagyobb nyomatékkal – az időmúlásra és a vádlottak megbánó magatartására tekintettel a bíróság lehetőséget látott az első fokon kiszabott büntetések enyhítésére.
Az FT azt is figyelembe vette, hogy az elsőrendű vádlott felismerte: a magatartási szabályok folyamatos megsértése miatt segítségre szorul. A harmadrendű vádlott esetében az időmúlás mellett enyhítő körülmény volt a cselekmény előtti és utáni tiszta közlekedési élete, büntetlen előélete, továbbá az is, hogy ő maga is megsérült a balesetben – közölte a törvényszék.
A törvényszék ezek alapján az elsőrendű vádlottat, M. Richárdot jogerősen 3 év 6 hónap fogházbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra, a harmadrendűt pedig 1 év 3 hónap – két évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte, őt a bíróság előzetes mentesítésben részesítette. A törvényszék egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az elsőrendű vádlottal szemben korábban kiszabott végleges hatályú, illetve a harmadrendűvel szemben meghatározott egy év tartamú közúti járművezetéstől eltiltás is érvényben marad. Az ítélet jogerős.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!