Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hazai alternatív vitarendezés valamennyi ágának szereplői, bírósági közvetítők, mediátorok, pénzügyi és egyéb békéltetők, választott bíróságok, valamint regisztrációs döntnökök első alkalommal tanácskoznak Budapesten.
A polgári jogviták peren kívüli mediációval vagy a per megindulása után, bírósági közvetítéssel is rendezhetők. Az eseti és állandó választott bíróságok elé az egymással gazdasági jellegű jogviszonyban álló felek terjeszthetik vitás ügyeiket szerződéses kikötések alapján.
A kereskedelmi és iparkamarák melletti békéltető testületek a fogyasztó és a vállalkozások közötti termékértékesítési, szolgáltatási ügyekben dönthetnek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) pedig a pénzügyi intézmények szolgáltatásait igénybe vevő fogyasztók és az egyes pénzügyi intézmények közötti jogviták rendezésére hivatott.
A bírósági szervezet 2012 óta biztosít lehetőséget peres vagy nem peres eljárásokban az érintett felek számára alternatív vitarendezés térítésmentes igénybevételére.
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a kétnapos budapesti konferencia szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: folyamatosan nő a bírósági közvetítői eljárások száma, amelyekben 2013-ban még csak 20, ma már 150 bírósági titkár és bíró jár el. Az elmúlt három évben mintegy 3000 bírósági közvetítői eljárást folytattak le a bírósági közvetítők, s minden második eljárásban megállapodást kötöttek.
Windisch László, az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke azt hangsúlyozta: a pénzügyi szolgáltatások igénybevétele a mindennapok természetes része, az pedig jogos igény, hogy a viták minél hamarabb rendeződjenek. Úgy vélte, nagy jövő áll az alternatív vitarendezések előtt és kifejezetten sikeresnek nevezte, hogy a PBT-hez fordulók eseteinek többségében egyezség tudott létrejönni.
A jegybank – az MNB-törvény előírásainak megfelelően – azért vállalja a keretei között független belső szervezetként tevékenykedő PBT működésének biztosítását és finanszírozását, hogy ezáltal is elősegítse a pénzügyi közvetítőrendszer hatékony működését, a vitás kérdések gyors, ingyenes és mindenkinek megnyugtató megoldását – mutatott rá az alelnök. Hozzátette: az MNB ügyfélszolgálata és a jegybank által támogatott vidéki pénzügyi tanácsadó irodahálózat 2015-2016-ban csaknem 2400, egyedi szerződéses jogvitára vonatkozó ügyet adott át a PBT számára.
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]
A jogszabályváltozások közül kiemelte, hogy a jogalkotó megteremtette a PBT-nek azt a jogkörét, hogy kis értékű, 1 millió forintot meg nem haladó ügyekben egyezség hiányában kötelező erővel dönthessen januártól. Kedvezőnek nevezte azt a szintén januártól hatályba lépő változást is, hogy amennyiben a PBT előtti eljárásban a pénzügyi szolgáltató elengedi a tartozást vagy annak egy részét az adós számára, akkor az a személyi jövedelemadó rendszerében adómentesnek minősül.
Kovács Erika, a Pénzügyi Békéltető Testület elnöke arról beszélt: a vitarendezési fórumhoz 2011. júliusi megalakítása óta 21 ezer 500 fogyasztó fordult kérelemmel pénzügyi jogvitája bíróságon kívüli rendezésére, s a banki elszámolás miatt további 16 500-an kérték döntését. Ismertette: 14 000 beadvány volt alkalmas az érdemi elbírálásra, amelyek 40 százaléka zárult le a PBT előtti megállapodással, további 1800 ügyben az eljárás megindításának hatására egyeztek meg a felek, vagy a szolgáltató önként teljesített.
Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára felidézte: hagyománya van Magyarországon az alternatív vitarendezésnek, már 1999 óta működnek békéltető testületek, amelyeket jogalkotói oldalról folyamatosan fejlesztenek. Jelentős szerepük van az egyéni fogyasztói jogérvényesítésben és valós alternatívát jelentenek a bírósággal szemben, mivel kis perértékű ügyekben nem szívesen fizetnek a panaszosok illetéket – tette hozzá. Hangsúlyozta: a békéltető testületek célja a párbeszéd, a felek asztalhoz ültetése. A szolgáltatás ingyenes, országosan elérhető, minden megyében, illetve a fővárosban működik békéltető testület.
Elmondta: fogyasztói vitával bármelyik békéltető testülethez lehet fordulni, a testület tanácsot adhat, eljárásában a vállalkozások együttműködésre kötelezettek, ami a hatékonyságot növelte. Ha a vállalkozás nem jelenik meg a békéltető testületi eljáráson, már első alkalommal bírságot szabhat ki rá a területileg illetékes kormányhivatal – fűzte hozzá.
Arról is szólt, hogy idén februárban bevezették az online vitarendezés lehetőségét, amivel azt célozták, hogy ha valaki a „karosszékből rendelhet” terméket, szolgáltatást, akkor ugyanígy „karosszékből intézhesse” az azzal kapcsolatos panaszát is.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!