Februártól a jegyzők felügyelik a társasházakat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rezsicsökkentés eredményeiről be nem számoló közös képviselők fogyasztóvédelmi bírságot kapnak.


2014 február elejétől a társasházak törvényességi felügyeletét a jegyzők látják el, a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényhez a zárószavazás előtt beadott módosítást december közepén szavazta meg a parlament.

Bár többször módosították, a ma is hatályos társasházi törvény 2003-ban született. A társasházak törvényességi felügyeletére azonban nem tartalmazott szabályt. Végül egy 2009-es módosítás egészítette ki ezzel a törvényt.

A társasházak törvényességi felügyeletét 2010 elejétől az ügyészség látta el. Amennyiben a törvényesség nem volt biztosítható, akkor az ügyészség a bírósághoz fordulhatott. Ezt a szabályt a kormány 2010 június közepén – törvénymódosítással – kivetette a társasházi törvényből. Azóta törvényességi felügyelet nélkül működtek a társasházak.

Jövő februártól újra lesz felettük törvényességi felügyelet, de azt nem az ügyészség, hanem a jegyző – a civil szervezetek feletti törvényességi ellenőrzés szabályai megfelelő alkalmazásával – látja el.

A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) által összeállított törvénymódosító javaslatcsomag is első helyen említette a törvényességi felügyelet visszaállítását, ezért a szervezet üdvözli a változást – közölte az egyesület, Bék Ágnes elnökre hivatkozva az MTI-vel.

A társasházi törvény módosítását is tartalmazó jogszabály rendelkezik arról is, hogy a közös képviselő vagy az intézőbizottság – többletdíjazás felszámítása nélkül – köteles tájékoztatni a tulajdonostársakat minden hónap 15. napjáig kifüggesztett közleményben a rezsicsökkentés által érintett közüzemi szolgáltatásoknál elért megtakarításokról.

A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása esetén a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szab ki, amit nem a társasháznak, hanem a mulasztó közös képviselőnek, vagy pedig az intézőbizottságnak kell megfizetnie. A rezsicsökkentéssel kapcsolatos új szabályok keddtől hatályosak.

A közleményben szerepel az is, hogy lesznek közös képviselők, akik visszaadják megbízatásaikat, s felhagynak tevékenységükkel, pedig a házak anyagi helyzetének bemutatásához eddig is hozzátartoztak a pontos kimutatások, ezért a felkészült közös képviselő számára igazán plusz feladatot csak a kifüggesztés jelenthet.

A közlemény felhívja az érintettek figyelmét arra is, hogy a közös költség csökkentése – a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben – nem szerepel a törvényben. Nem is szerepelhet, hiszen ahhoz a tulajdonos közösség határozata alapján közgyűlésen meghozott döntés szükséges – közölték.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.