Felmentették a titkosszolgálati vezetőket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felmentette a „kémkedési per” vádlottjait a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa csütörtökön meghozott elsőfokú, nem jogerős határozatában.


Az ügyészség a Gyurcsány-kormány idején történtek miatt 2011-ben kémkedés és más bűncselekmények miatt vádat emelt Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter, Galambos Lajos és Laborcz Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatói és egy magánszemély ellen.

Tavaly ősszel a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette a vádlottakat, ez ellen nyújtott be az ügyészség felülvizsgálati indítványt.

A tanácsvezető bíró csaknem egyórás, nyilvános indoklásban fejtette ki érveit az államtitok miatt zárt ajtók mögött zajló perben. Azt mondta, az NBH-nál „idegen” állampolgárok bevonásával folytatott poligráfos vizsgálatokkal kapcsolatban Galambos Lajos „sok szabályt sértett”, ám nem bizonyítható a kémkedéshez szükséges szándékosság.

[htmlbox BDT]

 

(MTI)

A Katonai Ügyészség Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004 és 2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándor volt dandártábornokot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007 és 2009 közötti főigazgatóját kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát pedig államellenes bűncselekményekkel vádolta meg 2011-ben.

A Kaposvári Törvényszék Vadócz Attila hadbíró vezette tanácsa új eljárásban, azután hozott döntést, hogy a Fővárosi Ítélőtábla tavaly eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a Debreceni Törvényszéknek az ügyben 2013-ban hozott elsőfokú ítéletét. Ebben Galambos Lajos és Szilvásy György egyaránt két év tíz hónap börtönbüntetést, Laborc Sándor egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönt kapott, P. Lászlót felmentették.

A bírósági eljárás államtitkok miatt zárt ajtók mögött folyik, a Kaposvári Törvényszéken is csak a döntés rendelkező része volt nyilvános. Az ügy iratait 2040-ig titkosították, ezért nem tudni hivatalosan, mi volt az, amiért a volt titkosszolgálati vezetőknek a vádlottak padjára kellett ülniük.

 

Zamecsnik Péter, Laborc Sándor ügyvédje az ítélethirdetés után az MTI-nek elmondta: az ügyész mind a négy vádlottat érintően fellebbezett a határozat ellen, így az nem jogerős, az ügy a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa előtt folytatódik, s reményei szerint ott le is zárul.

Szilvásy György volt titokminiszter örömének adott hangot a felmentő döntés okán. „Csak kiderült az igazság!” – fogalmazott.

Azt mondta, „a többiekkel együtt” biztos volt abban, hogy „nem követtek el semmiféle bűncselekményt”, bár tudja, a média, a közvélemény, a politikai erők egy része ennek az ellenkezőjét sugallta az elmúlt öt évben.

Megjegyezte, a politikusok, állami vezetők, miniszterek tevékenységét nem büntetőjogi alapon kellene megítélni, a politika közelében lévő hatóságoknak sem kellene büntetőjogi irányba terelniük a politikai vitákat. Szilvásy György hozzátette: óva int mindenkit attól, hogy „ezt bárki bármelyik oldalon politikussal, vezetővel szemben megismételje”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.