Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bűncselekmény hiányában felmentette a Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön első fokon azt a magyarszerdahelyi férfit, akit az ügyészség emberölés kísérletével vádolt, mert áramot vezetett a szomszéddal közös drótkerítésbe, az őt zavaró kutyákra hivatkozva.
A Zala Megyei Főügyészség 2016 májusában emelt vádat a 75 éves férfi ellen több ember, köztük 14. életévét be nem töltött személy elleni emberölés kísérlete miatt.
A vádlott 2014 óta állt haragos viszonyban a telekszomszédaival, mert zavarta őt a kerítéssel körbezárt ingatlanjukon tartott kutyák ugatása és viselkedése. Még 2015 őszén a lakóháza melléképületéből egy hosszabbító kábelt kötött a szomszédos ingatlannal közös drótkerítésre, ami így áram alá került. A szomszéd a teraszáról vette észre, hogy a kerítés az esős időben több helyen villog, szikrázik, ezért értesítette a rendőrséget.
A vádiratba foglalt szakértői vélemény szerint az áram alá helyezett rozsdás drótkerítésben olyan mértékű feszültség volt, ami érintés esetén a légzőizmok görcsét és a szív leállását eredményezte volna. A férfi ezzel nemcsak baleset- és életveszélynek tette ki a szomszéd házaspárt és azok kiskorú gyermekét, de saját feleségét és leányát sem figyelmeztette.
[htmlbox Változásfigyeltetés]
A törvényszék a váddal megegyezően állapította meg a történteket, de több szakértői vélemény alapján úgy ítélte meg, hogy nem történt bűncselekmény. A szakvélemények azt támasztották alá, hogy az áram alatt lévő kerítés, annak rendkívül rossz állapota miatt nem jelentett halálos veszélyt.
Az indokolásban elhangzott: a vádlott nem akart bántani senkit, azt feltételezte, hogy a kerítést nem érinti meg senki azon a rövid szakaszon, ahol az áramütés lehetősége fennállt. A kerítésbe vezetett árammal az volt a célja, hogy távol tartsa a szomszéd kutyáit.
A csütörtökön hozott ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője is tudomásul vette azt, az ügyész azonban háromnapi gondolkodási időt kért.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!