Feltételesen szabadlábra kerülhet Rezesová


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, nincs olyan ok, amely meggátolná, hogy hat év börtön után feltételesen szabadlábra helyezzék a szlovák Eva Rezesovát, aki 2012-ben ittasan vezetett és négy ember halálát okozta – közölte Borbély Zoltán büntetőjogász az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.


A szakértő azt mondta, a büntetés-végrehajtási törvény lehetővé teszi, hogy az elítéltet a büntetés kétharmadának letöltése után feltételesen szabadlábra helyezzék, ha addig jól viselkedik, jutalmakat kap.

Mivel Eva Rezesovát kilenc év börtönre ítélték, idén, hat év letöltése után tehát feltételesen szabadon bocsáthatják.

Borbély Zoltán az ítélettel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy mindenki kiválóan végezte a dolgát. Az elsőfokú bíróság szerinte forradalmi döntést hozott a rizikófaktor alkalmazásával, amely arról szól, hogy a megengedett sebesség esetén sem kizárt, hogy bekövetkezik a baleset, de lehetséges, hogy nem ilyen tragikus következményekkel járt volna. Hangsúlyozta, a magyar büntető törvénykönyv szerint az ittasan okozott, több ember halálát követelő balesetért 5-10 év szabadságvesztés adható, Eva Rezesová első fokon hatot, másodfokon kilencet kapott. A közvélemény az elsőfokú ítéletet kevésnek tartotta, a másodfok a közfelháborodást is súlyosbító körülménynek tekintette – fűzte hozzá.

[htmlbox BDT]

 

Eva Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan vezetett, és az M3-as autópályán X5-ös BMW-jével mintegy 170 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy Fiat Puntóba. A vétlen jármű az ütközés után azonnal kigyulladt, és a benne ülő két házaspár meghalt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.