Felülvizsgálják az állatvédelmi szabályokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják a véleményeket az online kérdőív formájában az állatvédelmi társadalmi párbeszédben.

A kormány és az Agrárminisztérium (AM) törekszik arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse az állatok jólétének javítását és a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében. Ebben a szellemben indítják el a társadalmi párbeszédet is, amelynek célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a NOÉ Állatotthonban. A kérdőívet vasárnaptól egy hónapon át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

Edukáció és ivartalanítás

Az agrárminiszter szerint már hosszú évek óta dolgoznak az állatok védelme érdekében; felléptek az állatkínzás ellen: ma már az ezzel kapcsolatos bűncselekmények büntethetőségéről Magyarországon a törvények egyértelműek és európai viszonylatban is a szigorúbb szabályozások közé tartoznak.

Nagy hangsúlyt fektettek az edukációra, évről évre biztosítanak pályázati forrásokat és támogatásokat. A központi költségvetésben 2017 óta az agrártárca kezdeményezésére külön forrás áll rendelkezésre, amely 100 százalékban állatvédelmi célokra fordítható. Emellett figyelmet fordítottak az ivartalanításra is: 2019-ben a kormány 100 millió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra.

Törekvéseik folytatásaként pedig tavaly az állatvédelem tematikáját miniszteri biztosi szintre emelték az AM-ben – tette hozzá Nagy István.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az állatvédelemi online felmérés március 7-ig tart, így vasárnaptól egy hónapig várják a véleményeket.

A petárdázásról is lehet véleményt mondani

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a felmérés 13 kérdést tartalmaz, két fő gondolati kör mentén épül fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete.

A témák egyaránt érintik a társállatok és a gazdasági haszonállatok helyzetét. A felelős állattartáshoz kapcsolódóan kíváncsiak a lakosság véleményére a civil szervezetek támogatási rendszerével, az oktatással, a kóbor állatok helyzetével, a bántalmazást elszenvedő haszonállatokkal kapcsolatban is.

A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják a véleményeket a nem megfelelő állattartással szembeni fellépésről, az állatkínzás büntetéséről, a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról, a pirotechnikai eszközök használatáról és cirkuszi vadállatok helyzetéről is – fűzte hozzá.


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Nem jár a korkedvezményes nyugdíj a kormányhivatallal pereskedő transz nőnek a Fővárosi Törvényszék szerint

A Fővárosi Törvényszék kedden határozatot hirdetett egy transz nőnek, G. V. A.-nak az ügyében, aki azt próbálta elérni, hogy ő is jogosult legyen a nők kedvezményes öregségi nyugdíjazási lehetőségére, a “Nők 40”-re, vagyis negyven év munka után nyugdíjba vonulhasson. G. V. A. Budapest Főváros Kormányhivatalát perelte be, miután az elutasító határozatot hozott az ügyében. A törvényszék most elutasította G. V. A. keresetét.

2024. december 4.

Ne féljen a DÁP-regisztrációtól, mutatjuk, mit kell tennie

A jövő év elejétől fontos, mindannyiunkat érintő adminisztratív változás lép életbe: január 16-tól megszűnik a már jól ismert Ügyfélkapu. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható. Most az utóbbival kapcsolatban gyűjtöttük össze az 5 legfontosabb kérdést és választ a gördülékeny használat érdekében.

2024. december 4.

Bíróság: Szivárványzászló-égetésre buzdítani közösség elleni uszítás

Harmadfokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátotta Barcsa Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a Győri Ítélőtábla, amiért a szervezet 2019 októberében szivárványzászló-égetésre hívott fel egy október 23-i megemlékező eseményt népszerűsítő anyagaiban.