Fogyasztóvédelmi együttműködés védi a magyar családokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hatékony fogyasztóvédelem közös cél – hangzott el a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal hétfői munkacsoporti ülésén, Budapesten. A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal július 18-án alakult az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt, azzal a céllal, hogy aktuális fogyasztóvédelmi problémák megvitatásával, konkrét megoldási javaslatok kidolgozásával segítse az egységes jogalkalmazást. Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára külön munkacsoportok segítik a Kerekasztal munkáját.

„A következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete és jogainak védelme kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek. A Kerekasztal létrehozásával azt a feladatot vállaltuk, hogy biztosítjuk, hogy a területén működő hatóságok azonos célok és szempontok mentén, kiemelten a magyar családok védelme érdekében, összehangoltan folytathassák tevékenységüket.” – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter 2022. július 18-án, a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal alakuló ülésén.

A testület munkájában – számos hatóság, minisztérium és civil szervezet mellett – a Gazdasági Versenyhivatal is részt vesz. Rigó Csaba Balázs elnök Családbarát Munkacsoport létrehozását vállalta a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal keretén belül, hogy az érintett szervekkel közösen segítse a családok megóvását célzó jogalkalmazást és jogalkotást.

A 2022. augusztus 1-jén megalakult munkacsoport küldetésével kapcsolatban A GVH elnöke kiemelte: „A család, mint fogyasztó számos alkalommal célpontja a megtévesztő reklámoknak, kereskedelmi gyakorlatoknak. A család intézményét kiemelten védi az Alaptörvény és a családok védelméről szóló törvény. Eljött az ideje annak, hogy Hazánkban a családok és családi kapcsolatok védelme a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozásában is megjelenjen, hogy az eddig is kiemelt védelmet még tovább fokozzuk. A vállalkozásoknak különös felelősséggel kell eljárniuk, ha észszerűen előrelátható számukra, hogy kereskedelmi gyakorlatuk alkalmas a családok döntéseinek torzítására.” – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba Balázs.

A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal 2022. november 14-i ülésén a GVH elnöke rámutatott, hogy a Hivatal további két munkacsoport felállítását kezdeményezte. A gyermekeket érintő fogyasztóvédelmi munkacsoport a Fogyasztóvédelmi Kerekasztalon elhangzott azon közös egyetértést segíti, hogy növelni kell a gyermek- és fiatalkorú fogyasztók médiatudatosságát, digitális ismereteit, és elő kell segíteni a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúráját. A közérdekű keresetindítással kapcsolatos munkacsoport létrehozásának apropóját a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló képviseleti keresetekről szóló uniós irányelv magyar jogba történő átültetése adta, melynek alapján 2023. június 25-ét követően az Igazságügyi Minisztérium által hivatalosan is nyilvántartott feljogosított szervezetek indíthatnak képviseleti kereseteket a fogyasztóvédelmi törvény új rendelkezései alapján. A közérdekű perek hatékonyan támogathatják a fogyasztóvédelmi jogalkalmazást, ezért a résztvevők tájékoztató kiadásával és hatósági együttműködéssel kívánják segíteni e törekvést. Dr. Kupecki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte, az új szabályok tekintetében rendkívül fontos a fogyasztói tudatosság növelése és a feljogosított szervezetek edukálása, támogatása.

A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal ülésén a résztvevők megerősítették: a fogyasztóvédelemi politika négy fő területre fókuszál, a digitális fogyasztóvédelemre, a gyermekvédelemre, a fogyasztóvédelem elérhetővé tételére és az egységes joggyakorlat kialakításának támogatására. A testület keretei között létrejött aktív együttműködés ezekhez illeszkedve védi a magyar családokat, az egyes munkacsoportok pedig folyamatosan terjesztik javaslataikat a kerekasztal elé.

GVH Sajtóiroda

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 19.

Magyarország tovább erősítette pozícióját az uniós igazságügyi eredménytáblán

Az Európai Bizottság közzétette az Európai Igazságügyi Eredménytábla 2024 című kiadványát. Az összefoglaló az Európai Unió jogállamisági eszköztárának részeként éves áttekintést nyújt az igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságára, minőségére és függetlenségére vonatkozó mutatókról. Célja, hogy objektív, megbízható és összehasonlítható adatokkal segítse a tagállamokat nemzeti igazságügyi rendszereik hatékonyságának javításában. Jelentőségét növeli, hogy az uniós igazságügyi eredménytábla az éves jogállamisági jelentés egyik információforrása.

2024. július 19.

MOKK: gyakran kérnek egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot a bérbeadók

A felvételi ponthatárok kihirdetésével ismét kezdetét veszi a lakáskeresési roham az egyetemi városokban. A bérbeadók jellemzően két- vagy háromhavi kaucióval biztosítják be magukat arra az esetre, ha a bérlőnek tartozása keletkezik vagy kárt tesz az ingatlanban. Ugyanakkor probléma esetén az számít leginkább, hogy készült-e közjegyzői okirat, amely nélkül csak hosszú és költséges pereskedéssel tudják a bérbeadók az igényünket érvényesíteni – hívta fel a figyelmet pénteken kiadott ismeretterjesztő írásában a  Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

2024. július 19.

Az OBH megkezdi az IFORM -ra való átállást

Az OBH elkészítette és 2024. július 16. napjától fokozatosan, ügyszakonként eltérő időpontokban teszi elérhetővé az ügyfelek számára a beadványok benyújtására szolgáló iFORM űrlapokat.