Garázdasággal gyanúsítják a Sándor-palotát dobálókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Garázdasággal és rongálással gyanúsítja az ügyészség a Sándor-palotát festékkel dobálókat – közölte a Fővárosi Főügyészség.


A közleményben emlékeztettek, hétfőn a Sándor-palota elé szervezett tüntetés alatt – az épületet körbevevő kordonon, illetve rendőri sorfalon keresztül – festékkel teli flakonokat dobálták az épületet, amit el is találtak, és a  kifröccsenő festék a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is került.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben két személyt hallgat ki gyanúsítottként, és gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat tervezi.

Az ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a két gyanúsítottat, és egy társukat még keresik.

Az ügy egyik gyanúsítottja a bűncselekményt próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Előzetes letartóztatásukra a Budapesti Nyomozó Ügyészség nem tesz indítványt – tették hozzá.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.