Gyermekpornográfia miatt körözött ír férfit fogtak el Budapesten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Írországban gyermekpornográfia miatt körözött férfit fogtak el Budapesten; Daniel C. több mint három éve bujkált a magyar fővárosban, a VI. kerületben bérelt lakást, kiadásait pedig abból fedezte, hogy magánórákat adott angoltanárként – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu-n szombaton. A Fővárosi Törvényszék elrendelte a férfi átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását.

A rendőrség közlése szerint Daniel C. ellen az ír hatóságok büntetőeljárást folytattak, ennek keretében tartottak házkutatást írországi lakóhelyén, és az ott lefoglalt adathordozókon gyermekpornográfiát tartalmazó felvételeket találtak a rendőrök. A férfi nem jelent meg a bírósági tárgyaláson, 2016 februárjában elhagyta Írországot és elrejtőzött, ezért ellene körözést adtak ki.

Hozzátették: az Ír Garda – Nemzeti Bűnügyi Nyomozó Iroda a férfi felkutatása érdekében a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül felvette a kapcsolatot a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési alosztályával.

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a VI. kerületi rendőrkapitányság rendőreivel december 11-én, szerdán fogták el és vették őrizetbe az ír férfit.

A Fővárosi Törvényszék szombat délután azt közölte: még december 12-én, csütörtökön elrendelték a férfi átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását.

Azt írták, az átadási tárgyaláson a terhelt hozzájárult az egyszerűsített átadási eljáráshoz a specialitás elvének alkalmazásával. Az ír hatóság az elkövetett cselekményt – gyermekpornográfia jogcímén – úgynevezett katalogizált bűncselekménynek jelölte meg, ami azt jelenti, hogy a magyarországi büntethetőség vizsgálata nélkül van helye a terhelt átadásának.

A Fővárosi Törvényszék az átadási eljárás során az európai elfogatóparancs végrehajthatóságának feltételeit vizsgálta, és nem azt, hogy a férfi valóban elkövette-e az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményeket. Végzésében megállapította, hogy az elfogatóparancs teljesítésének feltételei fennállnak, így elrendelte a férfi átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását az ír igazságügyi szerveknek.

A végzés december 12-én véglegessé vált, így a terheltet tíz napon belül át kell adni a külföldi szerveknek. Ha az ír hatóságok ez idő alatt nem veszik át, akkor a férfi átadási letartóztatása megszűnik – közölte a törvényszék.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.