Hamis feljelentésért felfüggesztett büntetést kapott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamis feljelentéssel akart pénzhez jutni az a férfi, akinek ügyében a Zalaegerszeg Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött – közölte a birosag.hu.

A vádlott 2023. január 13-án feljelentést tett a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon. Állítása szerint aznap 02:00 és 10:00 óra között a Bécsből Zalaegerszegre tartó személyvonat fülkéjéből, amíg ő aludt, eltulajdonították sporttáskáját, a benne található ruhákkal, pénztárcával, iratokkal és telefonnal együtt.

Elmondása szerint 873.000 forint kára keletkezett. A feljelentés megtétele után a férfi kérésére a rendőrségen áldozatsegítő támogatás igénybevételéhez szükséges igazolást állítottak ki.

A vádlottat másnap lopás vétsége miatt a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, amikor bevallotta, hogy a korábbi feljelentésében foglaltak nem igazak: értékeit nem lopták el, csak azért találta ki, mert az áldozatsegítő támogatással akart pénzhez jutni.

A vádlottra a bíróság hatóság félrevezetésének vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt halmazati büntetésül 10 hónap börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A büntetővégzés jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.