Hamis vád és kifosztás miatt három év börtönre ítéltek egy férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen három év két hónap börtönre ítélt a Tatabányai Járásbíróság a napokban egy férfit, aki rablással vádolta meg egy haragosát és kifosztott egy alvó mozgássérültet – közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész.

Reszl Ildikó közölte: a férfi a rendőrségen bejelentette, hogy egy ismerőse egy másik ember társaságában ököllel állon ütötte, majd késsel négyszer megszúrta a karját, és elvette a pénztárcáját, amely üres volt. A feljelentés alapján csoportosan elkövetett rablás kísérlete miatt a két embert kihallgatták, 2017 júniusában pedig letartóztatták.

A férfi csaknem két hónap múlva ismerte be, hogy haragudott a két érintettre, ezért hamis feljelentést tett ellenük, a sérüléseit magának okozta. A két, hamisan megvádolt ember letartóztatását az ügyészség megszüntette.

A vádlott 2019 áprilisában Tatabányán besurrant a családok átmeneti otthonának egyik szobájába, és ellopta egy alvó mozgássérült mobiltelefonját.

A Tatabányai Járásbíróság az ügyeket egyesítette, halmazati büntetésként a különös visszaeső vádlottat hamis vád és kifosztás bűntette miatt 3 év 2 hónap börtönre ítélte. Az ítélet jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Egyre több egyetemi hallgató szeretne tanulni a szellemitulajdon-védelemről

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2018 óta nyújt iparjogvédelmi és szerzői jogi képzést távoktatási és jelenléti képzésben résztvevő hallgatók számára egyaránt. Ez idő alatt már több, mint 11 ezer fő vette fel az iparjogvédelmi kurzust. Számuk egyre növekszik: míg 2022-ben több, mint 1800-an, 2023-ban már közel 2300-an végezték el, és várhatóan a következő tanévben is növekszik a népszerűsége. Az újonnan csatlakozó hallgatók ettől a tanévtől megújult formában végezhetik el a modult. A tanulók mellett oktatók, kutatók, de akár a vállalkozók is hasznukra fordíthatják az itt szerzett tudást.

2024. október 3.

Az Európai Ügyészség vezetője: „Azt hittem, már mindent láttam”

Az Európai Parlament két szakbizottsága előtt számolt be a tevékenységükről Laura Codruta Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) vezetője. A szervezet előtt tornyosuló ügyek messze meghaladják kapacitásaikat, pedig nem is minden uniós tagállam tagja az EPPO-nak: Magyarország például nem.